Sorting by

×

Hodosán Róza Solt Ottiliáról: Megmutattad, hogyan kell egy diktatúrában szabad, civil kezdeményezést létrehozni

Solt Ottiliáról halálának 25. évfordulóján: nehéz arról az emberről írnom, aki életem egy szakaszában számomra a legbiztosabb pontot, eligazodást, emberi tisztességet, szerető és meleg családot jelentette. Mégis nagy örömöt jelentett, hogy a II. kerületi önkormányzat egy teret nevezett el Ottiliáról, ami emlékeztetni fog másokat is, hogy egy különleges személy élt itt, a tér közelében. Bár egy tábla, a szavak soha nem adják vissza az ő igazi lényét, emberi nagyságát és rendkívüliségét – kezdte beszédét Hodosán Róza a Solt Ottilia tér felavatásán, majd így folytatta:

A Komjádi Béla utca 3., ez a környék, ez az utca, az a ház őt és a családját idézi.

Már nem kukucskálok be az ablakon, hogy itthon vannak-e. Nem kocogtatom meg az ablakot, nem fordulok be a kapun, hogy a mindig nyitott ajtón betérjek. Nem hallom Andráska (Nagy András, Beszélő-szerkesztő, élettárs) vendéglátói kérdését a teáról vagy a svarcról, nem látom a nyüzsgést vendégekkel, kutyákkal, macskákkal és más, különböző állatokkal. Nem látom Ottilia kezében a Salvus vizes üveget. Nincs nyüzsgés, nem adják a látogatók egymás kezébe a kilincset, nem hallik sem sírás, sem nevetés az ablakok mögül. Nem ülünk a cserépkályha elé hallgatni Andráska anekdotáit, nem pihensz meg közöttünk egyetlen percre, számtalan teendőid közben, hogy egy pillanatra felderülj. Nem nyit be a nagymama, hogy korholó tekintetével jelezze, nem tartja helyénvalónak az állapotokat.

Nem jönnek levelek az ország legszegényebb helyeiről, különböző, Ottilia nevét, az utcát, házszámot soha jól nem tudó, mégis rátaláló borítékokkal, nem jönnek diákok csomagolni az összegyűjtött ruhákat, nem jönnek bajba került romák és szegények egy kis gyors segítséget kérni, nem jönnek a szamizdatosok megbeszélni az éppen aktuális politikai ügyeket, nem jönnek a szimpatizánsok egy kis szolidaritási látogatásra, nem jönnek a rendőrök sem követni, figyelni, házkutatni.

Huszonöt éve fiatalon, 53 évesen, testileg és lelkileg meggyötörve hagytál itt minket,

hogy életünk végéig gondolkozzunk, megtettünk-e mindent, hogy ne így legyen. Mi, akik tovább élünk, újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Mikor már nincsenek közöttünk ők, akik emberi nagyságukkal, egész életükkel kiemelkedtek a korból, környezetükből, ráeszmélünk, hogy valóban pótolhatatlanok, mint Ottilia.

Mindig a lényeget kereső, a dolgok mélyéig ásó szociológiai kutatásaid, a felszín és a látszatok mögött létező valóságfeltárásaid, a politikai és a hatalmi játszmák igazi mozgatórugóiról szóló írásaid, elemzéseid a rendszerváltás előtt egy fiatal, tanulni vágyó nemzedéknek mutatták meg, hogyan kell egy szakmát művelni, egy életpályát tisztességgel bejárni. Igaz, mindezt a tudást nem állami egyetemekről, kutatóműhelyekről, hanem a ’70-es évektől illegális szabadegyetemekről és folyóiratokból, kiadványokból szerezhették meg tőled. Kutatásaidból levont következtetéseid gyakorlati lépéseként, a SZETA megalapításával megmutattad, hogy hogyan lehet a dolgokat valódi nevükön nevezni: a szegénység az szegénység, az elmaradottság az elmaradottság, a társadalmi kitaszítottság az kitaszítottság. S megmutattad, hogy kell ellenük valódi és konkrét lépéseket tenni. Megmutattad, hogyan kell egy diktatúrában szabad, civil kezdeményezést létrehozni, hogyan kell felelős polgárként élni, és úgy viselkedni, mintha demokratikus országban élnél. Morális tartásoddal, bátorságoddal, tetteid megkérdőjelezhetetlenségével egy országnak adtál példát valódi ellenzéki magatartásból, hazaszeretetről. Mert a te igazi hazaszeretetedet a tetteid bizonyítják. Hogy a diktatúrában is hazámnak tekinthettem az országomat, neked is köszönhetem.

Az illegális Beszélő létrehozójaként és későbbi szerkesztőjeként

példát mutattál a sajtószabadság művelőjeként egy olyan korban, amikor még szamizdat volt a szamizdat, és amikor a magyar sajtót és könyvkiadást még a cenzúra és öncenzúra működtette. Mindennek az árát életedben vállaltad, a szabadság számláját mindig te fizetted, és szinte nevetve viselted. Családod, gyermekeid edzett ellenállóként mindenben a szövetségeseid voltak, együtt viseltétek a rendszer bosszújából következő életformát. Semmiben nem szenvedtek hátrányt, sőt, többet kaptak tőled, mint kaphattak egy átlagos, gyermekét szerető anyától. Nem volt állásod sem neked, sem élettársadnak, úgy neveltetek három gyermeket. Néha feketén kaptatok kódolási munkát, de azok is elapadtak. Azután a magángazdaságból jött a segítség, ruhát festettetek a fürdőszobába beállított két automata mosógéppel és nyomdászok voltatok, mint jómagam.

De az élet mégis benyújtotta a számlát, s családod másik két tagjával együtt igazságtalanul fiatalon hagytatok itt minket.

A demokratikus ellenzék meghatározó alakjaként tisztelt téged egy fiatal, éppen eszmélő nemzedék, köztük azok is, akik később hatalomra jutva a rólad elnevezett díjat is elvették. Hozzád fordult sok-sok elesett szegény, roma és nem roma ember, akiknek nyomorát, szegénységét és még létezését is tagadta a rendszer, nemhogy hathatós segítséget nyújtott volna a felemelkedésükhöz. Hozzád fordult sok-sok emberi jogaiban korlátozott, politikai okból üldözött honfitársunk, akiknek védelmére a hatalommal szemben semmilyen jogorvoslatot, képviseletet nem lehetett találni. Hozzád fordult a nyugati újságíró, ha értő elemzést és igaz képet akart kapni az ország, a demokratikus ellenzék helyzetéről. És hozzád fordultak a barátok tanácsért, kíméletlen kritikáért, figyelemért, szeretetért.

Az 1989-90-es sorsfordító időket hihetetlen lelkesedéssel és aktivitással élted.

Addig sem unalmas életed felgyorsult, ott voltál minden meghatározó történésnél és eseménynél, erkölcsileg mindig tiszta véleményed, politikai hozzáértésed megkerülhetetlen szereplőjévé tett a rendszerváltásnak. A fiatal magyar demokrácia meghatározó alakjaként az emberi jogok, a szociálpolitika elkötelezett, hiteles képviselőjeként tudtál úgy szólni mindenkor, hogy szavadra oda kellett figyelni. Az SZDSZ parlamenti képviselőjeként felszólalásaid minden oldalon tiszteletet és kitüntető figyelmet érdemeltek. Majd nem találván a helyed hivatásos politikusként, elhagytad a napi politizálást. Folytattad az immár legálissá vált Beszélő szerkesztését. Mikor abbahagytad a politikát, továbbra is újat, a fiatal nemzedék számára alapvető és meghatározó tevékenységet folytattál a Wesley János Főiskola szociológia tanszékének arculatformálásában, továbbra is hallattad hangod publicisztikáidban politikáról, közügyekről.

Ma nincs hozzád méltó és hasonló ember,

akinek egész élete és munkássága arra példa, hogy elveit, tudását, emberi képességeit megalkuvás nélkül hordozza, viselje annak minden terhével és kérlelhetetlenségével. Nincs ma olyan ember, aki képes lenne annyi különböző nézetű, helyzetű honfitársával szót érteni, vitába szállni, mint te. Véleményedet mindig kérlelhetetlenül kimondtad, sohasem érdekelt, mi lesz a következménye. Ugyanakkor hangot találtál barátaiddal és ismeretlenekkel, értelmiségiekkel és egyszerű emberekkel, jómódúakkal és hajléktalanokkal, a legelőkelőbb negyedben élőkkel és szabolcsi kis falvak cigányputrijainak lakóival, politikai elvbarátaiddal és ellenfeleiddel egyaránt.

Ahogy telik az idő, hiányod egyre nyilvánvalóbb

Lettek új méltatóid, akkor is, s azóta is. Nyilván jól szórakoznál, ha hallanád őket. Hogy nevettél akkor is, mikor elmesélted ’89-ben, hogy neves hivatalos televíziós személyiség keresett meg, filmet akart rólad forgatni. Úgy értékelted boldogan, hogy tényleg megbukott a rendszer. Csak tudod, már neki nem jut eszébe, hogy mennyire hiányzik ez a film, nem is akarná megcsinálni. És fájdalmasan hiányzol
a családodnak, a barátaidnak és azoknak a pályatársaidnak, akik sok időt tölthettek veled, a közelségedben, élvezve lényed kisugárzását, egyediségét.

Nagy dolog, s öröm számomra, hogy a nevét így is őrizhetjük, az arra járók naponta láthatják. Reméljük, hogy Solt Ottilia nem lesz a haza elfeledett hőse, s nemcsak azok szívében, kik ismerhették őt, marad meg örökre, hanem egy nemzet lelkében is otthonra talál. Mert a legnagyobbak között a helye. Đ

A beszédet a 168óra közölte először.

Hodosán Róza:

Darvason született egy 12 gyermekes szegény családban. Testvérei közül egyedül ő tanulhatott felsőoktatásban, tanulását testvérei segítették, és saját maga munkával tartotta el magát. Az ELTE BTK-n végzett magyar-szociológia szakon (1978–1984). Az egyetemen került kapcsolatba a demokratikus ellenzékkel, részt vett a szamizdatirodalom készítésében és a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) munkájában. 

1981-től az AB Független Kiadó és a Hírmondó szamizdat folyóirat korrektora, nyomdásza, szerkesztője, terjesztője. Ellenzéki tevékenysége miatt az egyetem után sokáig nem kapott munkát. 1987/88-ban a budapesti Berzsenyi Gimnázium óraadó tanára. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Fidesz, majd az SZDSZ alapító tagja. 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő.

Férjezett, második házasságában él. Első férje Demszky Gábor volt (1982-től együtt éltek, majd az 1985-ben megkötött házasságukat 1991-ben bontották fel). Második férje Magyar Bálint. Egy gyermekük van.

1999. szeptember 1-től 2010. december 6-ig a Nemzeti Család és Szociálpolitika Intézet, szociológus kutatója. Témája leginkább az állami gondoskodásban élő gyermekek, a kistelepülések szociális ellátásai. E témákban szakfolyóiratokban több publikációja jelent meg. Munkahelyéről átszervezés címén elbocsátották, szociológus kutató státuszát áthelyezték a műszaki osztályra (karbantartó), hivatalos indoklás szerint, mivel nincs műszaki végzettsége, alkalmatlan a feladata ellátására. Munkaügyi perét elvesztette. Azóta Magyarországon szakmájában nem kap munkát.

1998 óta politikai szerepet nem vállalt, az SZDSZ tagja maradt 2009. július 13-ig, amikor több alapító taggal együtt, Retkes Attila elnökké választása után kilépett. 

Kapcsolódó

Solt Ottilia

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2022.02.17 - 22:41
    Közvetlen hivatkozás

    Tisztelt szerkesztőség! A cikkben életrajzomnál azt említik, hogy az ELTE BTK KISZ titkára voltam. Mindenekelőtt: nem hogy titkára, de tagja sem voltam a KISZ-nek. Fogalmam sincs, ilyen információt honnan szereztek, ez vagy az előítéletük szülte, vagy az ujjukból szopták! Kikérem magamnak, hogy életrajzomba semmivel alá nem támasztható hazugságot tegyenek! Kérem javítsák ezt, mert ez számomra rágalmazó, hamis adat. Hodosán Róza. S javaslom, ismerjék meg az eletrajzomat, talán akkor ilyet eszükbe sem jutna leírni.

    Válasz
    • 2022.02.18 - 08:03
      Közvetlen hivatkozás

      Sajnálom a fenti hozzászólást. A szerkesztőség nem hibázott, a Wikipédia tette bele életrajzomba a hamis tényállítást. Az éjszakai levelezésem után törölték. Az rejtély, hogy került oda. Elnézést kérek.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.