Hogy került Orbán Viktor neve a zsinagóga falára? – Ő a bőkezű mecénás, vagy Ön, meg Ön, meg mi mindannyian?

Olvasom, hogy zsinagógába került Orbán Viktor neve. Történt ugyanis, hogy június 30-án új zsinagógát, vagyis „nagyimatermet” avatott a Kecskeméti Zsidó Hitközség. Az új imatermet 60 millió forint összköltségből építették, melyből 43 millióval Magyarország Kormánya, 15 millió forinttal pedig Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta az építkezést.

Az avatáson

a kormány részéről beszédet mondott Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Vince, civil- és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, a hitközség részéről pedig dr. Feldmájer Péter, MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnöke, illetve dr. Róna Tamás a város, egyben az alföldi régi vezető rabbija. Az új teremben egy márványtábla is helyet kapott. A szöveg egy héber nyelvű tórai idézettel kezdődik, mely magyar fordításban így hangzik: „Tanú ez a kőhalom és tanú az oszlop…” (1Móz. 31:52.). Majd így folytatódik:

„Ezen nagyimaterem épült az Örökkévaló dicsőségére a teremtés 5780. évében a Holokauszt- és az ateista korszak pusztításai után a hamvaiból feltámadt kecskeméti zsidó közösség részére, Magyarország Kormánya segítségével Orbán Viktor miniszterelnök Soltész Miklós egyházügyi államtitkár támogatásával.”

A remek hírrel szolgáló portál megemlíti, hogy minden bizonnyal ez az első zsinagóga – és valószínűleg nincs ez másképp a más vallásúak templomaiban sem –, ahol Orbán Viktor neve a falon szerepel.

A zsinagógai felíratok rendkívül fontos történeti forrásoknak számítanak

(ez a mostani kecskeméti is bizonyára az lesz valamikor) és komoly forráskiadások őrzik a szövegeket. Kétségtelen, akadnak császárdedikációk is (mindenesetre a kecskemétinél szerényebbek, visszafogottabbak), s akadnak közösségi és egyéni adományozói feliratok. A közösségi felíratok a közösség minden tagjára kiterjesztették az áldást, mint akik közösen és egyenlően osztoztak az anyagi terhekben (ez esetben a kecskeméti felirat Magyarország Kormányának minden tagjára mint nagyvonalú donátorra terjeszti ki az áldást), a privát dedikációs feliratok viszont rövidek és nem hosszú életűek: a nem hosszú életű jelleg a kecskeméti felirat esetében nyilvánvalóan Orbán Viktorra és Soltész Miklósra vonatkozhat csupán.

Most már csak azt lenne érdemes tisztázni, hogy Orbán Viktor és Soltész Miklós valóban privát donátorként szerepel-e,

nagyvonalúan a saját zsebükbe nyúlva, avagy közpénzekből gazdálkodva, mert ez esetben talán kevésbé nekik, sokkal inkább az anyagi terhekben osztozó magyar népnek járna a köszönet,

éppen úgy, ahogy ezzel az erővel mondjuk Tiborcz István LED-lámpáit is megemlíthette volna a kecskeméti felirat.

Amúgy lehetett volna mindjárt Orbán és Soltész szobrát is felállítani a zsinagógában

Ennek is megvan a régi, szép hagyománya, ha nem is annyira a zsidók, mint inkább például a szír szeleukidák körében, s az egykori római kormányfő, bizonyos Caligula császár is örömmel ott látta volna a maga szobrát a jeruzsálemi templomban. Csakhogy ebből nagy felzúdulás támadt, ám akkor akadt egy bátor, becsületes és tisztességes, a hatalom előtt nem meghajló zsidó, az alexandriai filozófus, Philón személyében, aki ahelyett, hogy saját kezűleg maga hordta volna oda a szobor talapzatát, bátran lépett fel Caligula ötletével szemben.

Orbánnak és Soltésznak a zsinagóga előtt elhelyezendő lovasszobrára viszont még türelemmel várnunk kell.

Forrás

(Az eredeti hírt itt találja.)

rendőrökre

Egy hozzászólás itt: “Hogy került Orbán Viktor neve a zsinagóga falára? – Ő a bőkezű mecénás, vagy Ön, meg Ön, meg mi mindannyian?

  • Avatar
    2020.07.08 - 11:13
    Közvetlen hivatkozás

    Hülye vagy, internáci hülyelvtárs firkász és elég gáz, hogy pont egy zsinagóga imatermének avatásával kapcsolatban firtatsz ilyesmiket.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük