Connect with us

Banánköztársaság

Hogy mi a közpénz, azt én mondom meg! – Fidesz-kormányzás vészhelyzetben

Akarod a Biodómot? Vidd!
Megosztás

A kormány most aztán alaposan nekilátott a kormányzásnak. Élve a rendkívüli felhatalmazás adta lehetőséggel engedelmes országgyűlésével ízibe‘ (immár kilencedszer) módosítani kívánja a gránitba öntött alaptörvényt.

Csudára tetszetős, amint a javaslat a világ tudtára adja:

Magyarországon az anya – nő, az apa pedig – férfi. A gyereknek pedig joga van rendes keresztény nevelést kapni (akkor is, ha a szülei muzulmánok vagy buddhisták vagy istentelen hitetlenek.)

Van még pár eredeti fideszes lelkületű módosítási ötlet, de a legjellemzőbb, ahogyan a beterjesztett javaslat eloszlatja a homályt a körül, hogy mi is a közpénz. Ez a passzus így szól:

„Közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése.”

No mármost ezek közül melyikkel minősíthető például a TAO?

Vagyis az a támogatás, amelyet az állami és a magánvállalatok bruttó nyereségükből sport-támogatásra és egyéb (engedélyezett) célokra mint jó filantrópok minden év-ben folyósítanak. Orbán Viktor erről egy alkalommal azt mondta a tévénézőknek, hogy

a TAO nem közpénz, mert az vállalati nyereség, a vállalatok termelik meg, és adományozzák tetszésük szerint az arra érdemeseknek.

A Baka András vezette kúriai tanács pedig azt mondta, hogy

az érvényes jogszabályok szerint a TAO bizony közpénz, amellyel az érdekelteknek el kell(ene) számolnia az adózók előtt.

<<<Friss híreink!>>>

No, ez most megváltozik. Mert a TAO

  • 1./ az állam bevétele? Nem, hiszen el sem jut a költségvetésig.
  • 2./ az állam kiadása? Ugyan! Miként lehetne az, ha nem is jut el a közkasszáig?
  • 3./ az állam követelése?

Ez már fogas kérdés lehet,

mert a TAO-t a cégek az adóalapból fizetik, s kényesebb ízlésű jogászok szerint a TAO éppenséggel va-lóban az állam adó-követeléseinek megkurtítása. Vagyis könnyen lehet, hogy ezen a ponton még valamelyest dolgozni kellene a fideszes agytrösztnek, hacsak a gyakorlatban nem hagyják figyelmen kívül az írott jogszabályt – amint azt bármely ügyben rendre megteszik. Végtére is ott van például a jegybanki nyereség, amely egy-két éve még közpénz volt ugyan, de a jegybanktörvény korábbi és az alaptörvény mostani módosításával végképp elvesztette közpénz jellegét. Azt mondhatnánk:

aki a jegybanki pénzeket és a TAO pénzeket eddig „csak“ amolyan félig-meddig jogellenes módon lopta el, ezt most félig-meddig, vagy egészen írott jog alapján teheti meg, amikor éppen hozzáfér.

Hogy ez mennyiben segíti majd elő a járvány elleni védekezést, nem tudjuk,

de vannak kételyeink és aggodalmaink. Viszont legalább ismét megtapasztaljuk, milyen az, amikor az Orbán-kormány vészhelyzetben nekilendül a kormányzásnak.

szóvivő

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük