Temérdek dolga van a szokásoshoz mérten is a rend őreinek, hiszen a veszélyhelyzet kihirdetése óta többek között az ő feladatuk ellenőrizni a karanténban otthonlevőket is. Le a kalappal, hiszen emellett más “életbevágó” dolgokra is szakítanak időt!

Közleményben számolt be róla a Momentum Mozgalom, hogy áprilisban, a koronavírus-járvány közepén berendelték az ügyészségre és rabosították több aktivistájukat. Azokról a fiatalokról van szó, akik még 2019 januárjában lemosható festékkel összefújták a Legfőbb Ügyészség Markó utcai bejárata előtti területet azoknak az ügyeknek a neveivel, amiket az ügyészség elfelejtett kivizsgálni.

- Hirdetés -

Ezzel az üggyel nem felejtett el foglalkozni az ügyészség:

a momentumosokat csoportosan, kisebb értékre, politikai véleménynyilvánítás céljából elkövetett rongálással vádolják.

„A kár alapja a takarítási költség, a maximális büntetési tétel pedig 3 év”

A momentumosok panaszt tettek a gyanúsítás ellen a nyomozást elrendelő ügyésznél, mivel a kárt nem tudták igazolni.

Most, 15 hónappal később, a járvány kellős közepén

mégis berendelték őket személyes kihallgatást és rabosításra;

„…mindezt úgy, hogy a járványhelyzet miatt gyakorlatilag nincsenek kihallgatások, a bíróságok pedig ügyeket zárnak le, mert a jelenleg nincs lehetőségük tanúmeghallgatásra.”

A közlemény azt írja, hogy a kihallgatást és rabosítást végző rendőrön nem volt maszk, sem kesztyű.

„Forrásaink szerint a fertőzésveszély miatt a büntetésvégrehajtásnál már megtiltották az ujjlenyomatvételt, a rendőrség is ehhez a gyakorlathoz csatlakozott – a Momentum aktivistáival mégis kivételt tettek”

– zárul a közlemény.

Forrás

figyu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét