Connect with us

Banánköztársaság

Hogyan ölhetünk libsi újságírót könnyen, gyorsan, és jogszerűen?! —  NER észosztó

Megosztás

Földi László, a NER egyébként minden eddigi, a 80-as évek óta fennállott rendszert kiszolgáló “biztonságpolitikai szakértője” hol máshol, mint a Hit Gyülis rádióban azt találta nyilatkozni, hogy amikor az újságírók lefotózták Szijjártó Péter külügyminisztert az Adrián egy jachton, akkor több bűncselekményt is elkövethettek.

A NER-vitéz, nagy bőszen közölte, hogy a védett személy holléte is államtitok

Vagyis aki ezt nyilvánosságra hozza, az bűncselekményt követ el. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akár a nevezett minisztert, akár mást is látni Budapest utcáin akár gyalog, vagy a hajón, illetve tengerparton nyáron. A közszereplőknek tűrni kell a sajtó érdeklődését az Alkotmánybíróság szerint. Ha tehát közterületen vagy bárki által hajózható tengeren olyat látunk, amit bárki más is láthat, akkor semmilyen jogsértés nem történik.

Rossz hírem van Földi úr számra!

A hatályos magyar Btk. az államtitoksértés tényállását már nem is ismeri. Van benne “Minősített adattal visszaélés” nevű bűncselekmény, amely akkor valósul meg, ha valaki jogosulatlanul megszerez vagy felhasznál ilyen adatot. De ehhez először is az illetékesnek államtitokká kellett volna minősíteni korábban a konkrét adatot, pl. Szijjártó ott létét a hajón. Másrészt bárki által nyilvánosan észlelhető tény nem lehet államtitok!

„Csak dolgoz, csak dolgoz”

Lobogtatta Földi úr a “Kémkedés” bűncselekményét is, mit lesújtó pallost. De újabb rossz hírem van. A kémkedés idegen hatalom vagy idegen szervezet javára szolgáló hírszerző a tevékenységet jelent a Btk. szerint. Ezzel szemben a kérdéses fotóval az újságírók Szijjártó azon facebookra kitett hazugságát leplezték le, hogy Bem téri irodájában “csak dolgoz, csak dolgoz” fáradhatatlanul, magas szinten intézi Európa ügyeit. Közben a francot! A családjával nyaralt egy NER oligarcha közpénz eredetű hajóján. Feltehetőleg ingyen, mert erre egész évi fizetése se lenne elég! Szó sincs tehát külföldi javára végzett hírszerző tevékenységről.

Nagyon rossz hírem van Földi úr számára

Végül pedig szólni kell arról, hogy Földi szerint az újságírók hajóját a miniszter biztonsági emberei elsüllyeszthették volna, mert az ilyen tevékenység merényletnek minősül!

Ez már nem pusztán baromság, hanem súlyosan veszélyes kijelentés. Ugyanis hozzátette azt is, hogy az ilyen elkövetőknek akár saját halálunkkal számolniuk kell, mint kockázattal!

Nagyon rossz hírem van Földi úr számára. A halálbüntetést Magyarországon még az átkosban eltörölték. Biztonsági emberek általi, rögtönítélő formája pedig a szocialista rendszerben sem volt megengedett, hanem csak bírói ítélet alapján történhetett meg. De a NER ezek szerint bevezetni készül ezt is óberkodó, libsi újságírók fegyelmezésére!

 “Merénylet” nevű bűncselekmény már régen nincs a magyar BTK-ban

Tehát elkövetőjével szemben jogos védelmi helyzetben sem lehet vízbefojtást, mint védelmi cselekményt elkövetni. Ilyet csak elmeháborodott, magát szakértőnek hazudó személy állíthat nagy nyilvánosság előtt, hogy nyelvének hosszúra történő nyújtása messziről is látszon. A Btk-ban van terrorcselekmény, mint bűncselekmény, viszont ahhoz meg valamilyen fenyegetés és követelés is kellett volna az ügyben, ami nincs.

De ez már veszélyes! A NER hibbant akár gyilkosságot is megengedhetőnek tart újságírókkal szembeni, ha azok leleplezik a hazugságot, a korrupciót! A következő lépés a végrehajtás lehet, mint az történt nemrég Máltán, a cseheknél, vagy pl. az olaszoknál?!

Megvárjuk ezt, barátaim?!

NER

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Jeney Sándo

    2020.08.22 09:34 at 09:34

    Nagyon sok itt a hozzászólás! Jó,hogy nem kértek még a feleségemrol és szüleimrol az datokat

  2. Steve

    2020.08.22 11:04 at 11:04

    Szerintem is le kellett volna lőni a gumicsónakosokat. Nagy sebességgel közelít egy luxus yacht felé lehet benne bomba vagy öngyilkos merénylő akár.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük