Figyelve az ellenzék meggyőződés nélküli össze-vissza rángatózását a Sargentini-jelentés elfogadása után, már tegnap látszott, hogy nem jutnak semmire. Sáfrány Péter közösségi oldalán írt posztjánál szinte semmi nem foglalja pontosabban össze, amit mi is érzünk.

1. Változó kezdési időpontokkal

és bizonytalan helyszínekkel, homályos céllal (forradalom és diskurzus beígérésével, a rendszer megdöntéséért vagy épp most EU-párti országot akarunk) hirdessük meg a tüntetést. Legjobb, ha több tüntetést szervezünk egymásra valahol a Belvárosban (külön-külön makacsul).

- Hirdetés -

2. Idejében biztosítsunk helyet

és felvonulási utakat a sajtónak és a rendőrségnek.

3. A változásra vágyó, tettrekész sokaság (forradalmi ifjúság, valódi diskurzust remélő tömeg) álldogáljon sokáig egy üres középület előtt, majd konkrét cél nélkül vonultassuk végig a városon az egybegyűlt, végre már valami értelmeset tenni akaró – nemcsak a vonulási úton terelésre vágyó – őgyelgő embereket, esetleg ültessük le a demonstrálókat egy útkereszteződésben (lehetőleg este és éjjel). Hídon véletlenül se!

4. A tüntetés első soraiba engedjük be a hivatásos tüntetőket, a pártok prominenseit és a provokátorokat. (A provokátorok feladata a műbalhézás, a rendőri beavatkozás kikényszerítése: a spontán, konkrét célú forradalom, elsöprő erejű háborgó vonulás és a rendőrség átállásának megelőzése céljából.)

5. Skandáltassunk – lelkesedés nélkül – hiábavaló, okafogyott rigmusokat:

  • Orbán/Kormány/Gyurcsány takarodj, vidd az összes haverod!
  • Monnnyonle, monnnyonle!

6. Ugráltassuk egy helyben a tüntető fiatalokat, és csápoltassuk őket világító telefonokkal. Vezényelje őket olyan előénekes, aki maga se hiszi, amit mond, de aki gyorsan képes leinteni a veszélyessé váló kiabálást:

  • Hollandia, köszönjük! Hollandia, köszönjük!
  • Ne sírj értünk, Sargentini, ne sírj értünk, Sargentini!
  • (Ne engedjük, hogy kütyün és alkoholos dobozokon kívül mást tarthassanak maguknál a tüntetők. Még a szelfibotok és üvegpalackok bevitelét is akadályozzuk meg!)

7. Untassuk a tömeget szürke szónokokkal, lombozzuk le a fölhevülő hangulatot statisztikai adatok közlésével, papírcsomóból olvassunk föl szakmai zsargonban megírt értekezéseket.

8. Olvastassunk föl verseket motyogó hangú előadókkal.

Hívjunk az emelvényre szereplésre alkalmatlan, szorongó embereket. Közben döbögjön több irányból és a kivetítőkről a tuctuc. (Ha szándékunk ellenére túlzottan fellelkesülne a demonstráló tömeg, kezdjünk el pénzadományokat gyűjteni!)

9. Irányítsa a tömeg mozgását szereplési vágytól fűtött, saját hangjába szerelmes, másokra figyelni nem képes tüntetésszervező. Tilos a spontán vonulás a politikusok lakóháza felé!
(A petíciónkat pedig, középület előtt, lehetőleg hivatalos időn kívül, Marikának, a takarítónőnek vagy az éjjeli őrnek – ne a portásnak! – adjuk át a hivatal kerítésénél.)

10. Minden pátoszt nélkülöző utasításokkal tereljük az embereket, lelkesítés helyett jópofizzunk, vagy ripacskodjunk. (A karizmatikus szónok és a gyújtó hatású beszéd kerülendő!)

11. A bejelentett felvonulás (“diskurzus-forradalom vagy telefonos forradalom”, ) végén énekeljük el papírból a Himnuszt, és küldjük haza az elégedetlen, változást akaró demonstrálókat. (A regnáló és kuncogó hatalom nagy megelégedésére.)

12. Összegezve:

  • Csak a tüntetők és felvonulók kívánságaival, érzéseivel ellentétes hatást eredményező lépéseket és intézkedéseket tegyünk! (Semmiképpen ne váljon a tüntetés se valódi, se átvitt értelmű forradalommá. Maradjon csak meg béna ábrándozásnak és a szokásos kolbászfesztiválnak: papírzászlócskákkal, lufikkal, sátrakkal).
  • Minden mozzanatában maradjon a tüntetők szándékával ellentétes hatású a demonstráció! (Figyeljünk a kifárasztásra és a gőz leszelepelésére, valamint a sajtó teljes kiszolgálására: babakocsi a lépcsőn, lányka virágot tűz a rendőr fegyverébe … )!
  • Lehetőleg igyekezzünk a rendezvényt annyira kontraproduktívvá (elleneredményessé, a tüntetők vágyaival ellentétessé) tenni, hogy az egybegyűlteknek ne legyen kedve többet utcára vonulni! (A célul kitűzött diskurzusból – megvitatásból, párbeszédből – csak egymás közötti diskurálás és ceremóniamesterek által vezényelt szavalókórusozás váljék, véletlenül se párbeszéd az ettől elzárkózó hatalommal.)
  • Minden erőnkkel azon legyünk, hogy a lelkesült tüntető a tüntetés végére elszégyellje magát, megszégyenülten, a reményét vesztve (forradalmi fegyvereit letéve: telefon zsebben, sörös doboz az úttesten), azzal az érzéssel menjen haza, hogy becsapták és megalázták egy újabb telcsi tüntin.

SUMMA SUMMARUM: AZ EU-BÓL VALÓ GYORS KIZÁRÁST, A KORRUPT VÁLTÓKORMÁNYOK ELSZÁMOLTATHATÓSÁGÁT, A VÉRTELEN FORRADALMAT ÖRÖKRE FELEJTESSÜK EL A TÜNTETŐKKEL!

Kapcsolódó

A fafejű ellenzék semmiből nem tanul? – Tüntetéseket szerveznek, persze külön-külön!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét