Kék fény
Hol élünk? – Kamu rendőr fenyeget iskolaigazgatót

Kényszerítés bűntettének gyanúja miatt folytatnak rendőrségi eljárást egy 59 éves férfi ellen, aki magát rendvédelmi dolgozónak kiadva fenyegetett meg egy iskolaigazgatót Szentendrén – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ága-boga
Május 29-én érkezett bejelentés a városi kapitányságra, hogy a város egyik iskolájában oktató tanár az intézmény honlapján közzétett, a gyermekeikről készült képeket saját közösségimédia-felületein is megosztotta. Ehhez azonban a gyerekek szülei nem járultak hozzá.
Kiderült, hogy amikor az apuka erről tudomást szerzett április végén, egy ismerőséhez, az 59 éves Gy. Gézához fordult, aki személyesen kereste fel az iskola vezetőjét. Magáról azt állította, hogy rendőrtábornok, ennek nyomatékosítására egy olyan igazolványt is felmutatott, amely megtévesztésig hasonlít a hivatásos rendőrök igazolványához. Azt állította, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot képviseli, majd politikai kapcsolatokra, korábbi és jelenlegi rendőrökre is hivatkozva azzal fenyegette meg az iskola igazgatóját, hogy rúgja ki a szóban forgó tanárt, mert ha ezt nem teszi meg, annak következményei lesznek. A találkozó után a fenyegetőzést üzenetben is folytatta.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Az ügyben azonban nyomozás indult
A történtekről a rendőrök is tudomást szereztek, nyomozást indítottak, majd eljutottak Gy. Gézához, akit erdőkertesi lakcímén fogtak el. Mivel otthonában illegális fegyvereket is találtak, ezért lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell. A fegyverek és a lőszerek mellett laptopot, mobiltelefont, valamint több mint száz, „RKSZ” (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) feliratú, konkrét személyek nevére kiállított igazolványt foglaltak le. A szóban forgó szervezet és a rendőrség között nincs kapcsolat, együttműködés.
A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a lefoglalt bizonyítékokat. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
(VIA: Népszava)
Friss
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna