Connect with us

Banánköztársaság

Köztársaságiak! Ugye tudjátok, hol van száműzött elnökünk, Károlyi Mihály?

Karolyi szobor
Megosztás

Aki manapság Siófokra, Zamárdiba, Széplakra látogat, pár perces sétával elérheti Varga Imre kiváló alkotását, amelyet az ország főteréről a parlament mellöl Balatonszéplak-felső egyik kis terére száműzött a „nemzeti együttműködésképtelenség rezsimje”. A szobor a magyar történelem első demokratikus köztársaságának elnökét, Károlyi MIhályt ábrázolja.

Túraajánlat nyaralóknak

Az első köztársaságot az őszirózsás forradalom lendületében 1918. november 16-án kiáltották ki. Azóta már a harmadik kísérlet is elbukott, de belátható időn belül egészen biztosan létrejön a negyedik, minden elődjénél erősebb, stabilabb köztársaság.

Addig is, amíg a történelmi hazugságok jelenlegi rezsimje eltűnik, ne feledkezzünk meg a tisztességes, demokratikus hagyományokról, ne forduljunk el elődeinktől. Szégyen, gyalázat, ahogyan évekkel ezelőtt erővel eldöntötték, hogy az Országgyűlés közeléből eltüntetik Károlyi Mihály nyomait.

Károlyi a kötélen (Fotó: sonline.hu)

Emlékezetes kép, ahogyan a szobrot nyakánál fogva fellógatbták. És tragikomikus, hogy Balatonszéplakon áll jelenleg Varga Imre kompozíciójának két parlamenti boltíve, amelyen át botjával előlép Kárrolyi Mihály alakja. KItépve a történelmi környezetből, a szobor eredeti értelmének teljes átírásával – tökéletesen jelképezi a rezsimet, amiben most élünk.

Pár percre a Balatontól

A séta nem megterhelő, a környezet gyönyörű, és akár össze is lehet kötni egy ebédre, vacsorára, fagyizásra induló társaság szokáos sétájával. Virágot, vagy egy emlékkövet is lehet vinni a márványlépcsőkre. Jelezzék minél többen, hogy emlékeznek a földosztó „veres grófra”, a magyar szabadságvágy jelképes alakjára.
A Városi Kurír munkatársai a Balatonon jártak, és nem feledkeztek meg az államfőről.

Hasonló

Juszt László az újabb szoborrombolás ellen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük