Hollik és bandája

Megint egy újabb banda – mondaná rezignáltan Pelikán elvtárs. Most akcióztak egyet: vezérük matricát ragasztott egy civil szervezet ajtajára. Hogy annak az ajtónak a betörését, a munkatársak szurokba mártását mikorra tervezik, még titok.

Tüntetésre rendelt ifjak

Elnézem a díszletnek fölsorakoztatott (kirendelt?) fiatalok arcát: mindegyik merev, üres, bamba. Mintha eleve seggfejeknek születtek volna – pedig…

Meddig még?

Szóval matricáztak. Hihetetlen, mit mernek megcsinálni: az ember azt hinné, semmit sem tudnak történelemből – pedig legalább a vezérük (aki, el ne felejtsem, országgyűlési képviselő volt vagy mi a lószőr) bizonyára tájékozott valamennyire. Nem nagyon, csak amennyire kell…

Szóval, nézem a fiatalokat. Vajon készek arra, hogy rohamcsapatba szerveződjenek, ajtókat törjenek be..?

Ugyan.

Ugyan – gondolom…

De akkor..? Mi az istent művel ez a nyomorult horda – és meddig még?!

Annyi szép dolog van az életben – annyi gyönyörűség és fájón édes, amiben nekem is részem van. Ha belegondolok, egészen hosszú listát tudok összeállítani. Amiért élni szép és érdemes.

És igen: azt hiszem, tudom még élvezni az életet.

Csak ez a horda…

„mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag”

És én már azt az ablakot nem tudom bezárni.

Korábbi cikkekKövetkező cikk

Megosztás