Connect with us

Gyorshír

Holt lelkek nemzete

Megosztás

Orbán egy huszárvágással megteremtette a holt lelkek nemzetét. Már megszoktuk, hogy bődületes baromságokkal tudja megörvendeztetni közönségét, de mindegyik közül kiemelkedik a legújabb, ahogy meghatározta, hogy ki a magyar: „Az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.

szellem
Megosztás

Orbán egy huszárvágással megteremtette a holt lelkek nemzetét. Már megszoktuk, hogy bődületes baromságokkal tudja megörvendeztetni közönségét, de mindegyik közül kiemelkedik a legújabb, ahogy meghatározta, hogy ki a magyar: „Az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.

Ezzel az utólagos törvénykezést kiterjesztette a magyarságra is.

Nem lesz e honban egy szál élő magyar sem, mert magyarságunkat csak halálunk után lehet majd megállapítani. Addig ugyanis bármelyik unokánk bármikor kivándorolhat.

A kisgyerekes szülők eleve esélytelenek a magyarságra, hiszen nagyon soká lesz még unokájuk – ha lesz egyáltalán. Végérvényesen kiesnek a magyarságból az egyedülállók és a gyerektelen házaspárok is, mert nekik soha nem lesz unokájuk.

De mi van akkor, ha az embernek több unokája van, és az egyik maradt, a másik nem?

A majdani magyarság-törvényhez jól végiggondolt végrehajtási utasításra lesz szükség. Összecsaphat a parlamentben az illiberális még-nem-magyar a liberális még-nem-magyarral. Az illiberális javasolhatja a nulla toleranciát: lehet akár húsz unokája is valakinek, ha abból egyetlen egy is elment, akkor a nagyszülő már nem magyar. A liberális megengedőbb javaslattal élhetne: ha az unokák legalább kétharmada magyar marad, akkor a nagyszülő is magyar.

De adódnak egyéb bonyodalmak is.

Mi van akkor, ha halálom után magyarnak nyilvánítanak, és egy év múlva kivándorol egy unokám? Akkor holtomban visszavonják magyarságomat? És ha két év után visszajön, akkor visszanyilvánítanak magyarrá?

Jó nagy hivatal kell majd, jó sok munkatárssal, ha azt akarjuk, hogy naprakész legyen a magyar holt lelkek adminisztrációja.

A rezsim holtában bárkit el- és befogad, „megbocsátotta” azt is, hogy az aradiak nem mindegyike volt magyar származású

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük