Idén is csökkent az illegális határátlépések száma az Európai Unió (EU) külső határán, de továbbra is nagy a közösségre nehezedő migrációs nyomás – mondta a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetének vezetője egy szerdai német lapinterjúban. Az interjú tartalma szöges ellentétben áll mindazzal, amivel az Orbán-kormány a magyarokat ijesztgeti.

Csökkenő tendencia

Fabrice Leggeri a Die Welt című lap hírportálján közölt interjúban elmondta, hogy az illegális határátlépések száma “erősen csökkent” a 2015-ös 1,2 milliós rekordhoz képest. Ez a folyamat az idén is kitart. Az év végéig várhatóan 120 ezer ember lép be illegálisan az EU területére. Ez a szám 10 százalékos csökkenés 2018-hoz képest. Azonban a migrációs nyomás így is “hatalmas” – fogalmazott a varsói központú uniós szervezetet 2015 óta vezető francia szakember. Az újonnan érkezők mellett az utóbbi években érkezettek is komoly kihívást jelentenek állítja.

Gond az úgynevezett belső migráció, vagyis az, hogy az állandó belső határellenőrzés nélküli uniós térségen, a schengeni övezeten belül sokan elhagyják azt az országot, ahová elsőként beléptek. Sokan több országban nyújtanak be menedékjogi kérelmet, ami ellentétes az EU-s szabályokkal.
Szintén gond, hogy “még mindig nem sikerül elég jól” az elutasított menedékkérők visszatoloncolása a hazájukba.

Gond a regisztráció

Ugyancsak jellemző, hogy nem regisztrálnak valamennyi menedékkérőt abban az országban, amelyben elérték az EU területét. Sokan kihasználják ezt a lehetőséget és továbbutaznak a számukra leginkább megfelelő tagállamba, a “kívánságuk szerinti országba” – fejtette ki Fabrice Leggeri.

Arra a kérdésre, hogy mely tagállamok hanyagolják az érkezők regisztrációját, azt mondta, hogy nem nevez meg országokat, mert “közös európai kihívásról” van szó.
Kiemelte, hogy a Frontex segíthet a nemzeti hatóságoknak a menekültügyi migráció gondjainak megoldásában. A többi között az elutasított menedékkérők hazajuttatásának “aktív támogatásával”.

Azzal kapcsolatban, hogy a Frontex létszámát 10 ezerre emelik a következő években, elmondta, hogy a munkatársak egy részét az eddigi gyakorlatnak megfelelően a tagállami határigazgatási szervektől irányítják át az uniós szervezethez.

Új, és “történelmi” változás

2021-től olyan munkatársak is lesznek, akik “ténylegesen európai határvédelmi tisztségviselőként” tevékenykednek majd. Ezt EU-zászlós egyenruhájuk és fegyverzetük is jelzi. A Frontex új, saját egységeit az illegális migráció, a határokon átívelő szervezett bűnözés és terrorizmus ellen harcban vetik majd be – mondta Fabrice Leggeri.

A 2019-es folyamatokról a többi között elmondta, hogy a Törökországból érkezők számának emelkedése több tényezőnek tulajdonítható. Közöttük van, hogy az ankarai vezetés szigorított a migrációs politikán, így a hatóságok következetesen érvényesítik a lakóhely kijelöléséről szóló szabályokat. Sokan viszont nem akarják elfogadni, hogy előírják nekik, hogy hol lakjanak. Ezek inkább továbbvonulnak Nyugat felé.

További ok, hogy jelentősen emelkedik a Törökországba érkező afgánok száma. Közöttük nemcsak a hazájukból menekülő emberek vannak, hanem olyanok is, akik Iránban dolgoztak, és az ottani gazdasági válság miatt elveszítették munkahelyüket, így igyekeznek eljutni Európába, ahová Törökországon keresztül vezet az útjuk.
Fabrice Leggeri hozzátette, hogy Törökország a földrajzi fekvése miatt is központi jelentőségű az EU-ba irányuló migrációt tekintve, ezért a Frontex rendszeres kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal és a parti őrséggel. Kiemelte:

“Törökország 2019-ben sokkal több embert tartóztatott fel, mint korábban, de annyira nagy most a nyomás, hogy ismét emelkedik az érkezők száma a görög szigeteken”.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét