Kerítésen innen
Hoppá! Pásztor Dániel: a püspökök nem szavaztak Balog Zoltánról
A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa, a négy püspök és a három megjelent főgondnok nem vett részt a Balog Zoltán református püspökről, a zsinat lelkészi elnökéről tartott bizalmi szavazáson kedden – közölte az MTI-vel Pásztor Dániel püspök, a zsinat lelkészi alelnöke csütörtökön.
Ez azt jelenti….
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem foglalt állást Balog Zoltán maradása, vagy távozása mellett Pásztor Dániel püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke
– tájékoztatott hivatalos közleményben a református egyház Zsinati Hivatala. Kedden a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában hallgatták meg Balog Zoltánt, majd szimpátiaszavazást tartottak, amiben a jelen lévő esperesek és főgondnokok bizalmat szavaztak neki, így folytatja zsinati elnöki tevékenységét.
Akkor most mi a helyzet?
A Népszava úgy értesült, Pásztor Dániel tiszáninneni püspök is felszólalt a meghallgatáson, és Fekete Károly tiszántúli püspökhöz hasonlóan Balog Zoltán távozása mellett érvelt. Szerdán hivatalos közleményt adott ki:
„a kialakult helyzetre való tekintettel, teológiai alapú érveléssel megkérte Balog Zoltánt, hogy gondolja át lemondását”,
miután az esperesek és főgondnokok többsége bizalmat szavazott neki. Fekete Károly azt írta nyílt levelében, hogy
szerdán ismét beszélt Baloggal, és azt javasolta neki, hogy mondjon le zsinati elnöki tisztéről.
Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni. Döntésének meghozataláig legyünk türelemmel, kérem ezért minden egyháztagunk és minden szolgatársam mértéktartását. Előttünk van a böjt első vasárnapja, amikor református gyülekezeteinkben úrvacsorai közösséggel kezdjük a húsvéti ünnepekre való felkészülést. Adja Isten, hogy a böjti időszak elősegítse személyes és közegyházi önvizsgálatunkat.
Emlékeztetőül….
Balog Zoltán lobbizhatott azért Novák Katalin köztársasági elnöknél, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, a bicskei gyermekotthon börtönbüntetésre ítélt volt igazgatóhelyettese. A cikkek szerint Balog régről ismerte K. Endrét, és emiatt fordult Novák Katalinhoz, akinek korábban mentora és főnöke volt. Balog, aki közösségi oldalán egy Novák Katalint támogató posztot is megosztott a köztársasági elnök lemondása után, egy
körlevélben tagadta, hogy szerepe lett volna a kérvény felterjesztésében.
Az is felvetődött, hogy Orbán Viktor azt várja Balog Zoltántól, hogy vállalja a felelősséget – ezt az állítást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke később hírlapi kacsának minősítette. A református püspök egy nappal korábban körlevelet írt lelkipásztor és presbiter testvéreinek, február 12-én, hétfőn, amiben tagadta, hogy ő terjesztette fel a köztársasági elnöknek K. Endre kegyelmi kérvényét. Az egész országot megrázó botrány hatására lemondott Novák Katalin államfő, majd Varga Judit is bejelentette visszavonulását a közélettől.
Szerző
Friss
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor
- Menczer-matek: nem 999, nem 1001, pontosan ezer ember keccsöl Brüsszelben Ukrajna gyorsított uniós felvételén
- H, mint Huxit? – próbálkozott az újabb Orbán-talány megfektésével egy olvasója
- 333.500 sok, vagy kevés? Gombócból az előbbi, de az Orbán-szavaztatásnak csúfolt cucc esetében?
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’