Connect with us

Kerítésen innen

Hoppál Péter -ki tudja hányadik- tévedése…..

hoppal
Megosztás

Mert nekünk soha semmi nem elég. Nem érjük be a valóban egész Európára szóló nándorfehérvári diadallal, rádobunk még egy lapáttal és igyekszünk hozzákötni még a déli harangszót is.

Úgy látszik, a magyar már csak ilyen….

A több száz éve kialakult hamis történelmi tudatot „pártunk és kormányunk” botcsinálta történésszé avanzsált politikusai is tiszta erőből terjesztik. Lássuk, mit ír a megfelelés középtávú bajnoka, Hoppál Péter, Pécs és térsége országgyűlési képviselője, a Kulturális Bizottság alelnöke, az EMMI miniszteri Biztosa, a PTE Művészeti Kar egyetemi adjunktusa.

„Hoppál Péter újabb tévedése

II. Mehmed hadai csak három nappal a pápa felhívása után, július 2-án kezdték meg Nándorfehérvár ostromát.

III. Callixtus pápa 1456-ban nem a déli harangszó megtartását rendelte el, a pápai bulla ugyanis úgy fogalmaz, hogy délután 3 és 6 óra között félóránként kondítsák meg – háromszor – a templomok harangjait.

A déli harangszó pedig a konstanzi zsinat határozata szerint péntek délben – Jézus szenvedésének emlékére – már több évtized óta rendszeresen megszólalt.

A déli harangszónak tehát semmi köze a nándorfehérvári csatához.”

https://www.facebook.com/csecser/posts/1970676756399451

Mindenki jobban járna,

ha ezek az Urak és Hölgyek a dilettáns történészkedés helyett inkább mondjuk az 1000 méteres kalaplengetés sportágát kultiválnák, azzal kevesebb kárt okozhatnának.

rexit

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük