Városi Kurír és az Kerekasztal-mp blog megkérdezte a közélet néhány fontos szereplőjét, köztük csúcs-közgazdászokat és más emblematikus szereplőket, hogy milyen kilátásai lehetnek azoknak a térségeknek és rétegeknek a jövőben, amelyek már a járvány előtt is nehéz gazdasági, szociális helyzetben voltak. Van-e és ha igen, milyen időtávban és milyen feltételek mellett esély a felzárkóztatásuk megkezdésére? Ma Horn Gábor gondolatait olvashatják a témában. (A felkérteken kívül várjuk olvasóink gondolatait is a témában.)

Itthon a nemzeti burzsoázia épül, minden az államon megy keresztül

Különböző országok különböző szubkultúrái másként és másként távolodnak attól, amit harminc éve magától értetődőnek tartottunk. Sokfélét gondoltunk a helyes életről akkor is, de voltak bizonyos alapvetések. A szabadpiac jó – érvényesülnek a tehetségesek, a rátermettek, a szorgalmasok, a keresletnek való megfelelésért folytatott verseny fejlődésre, színvonalasabb kínálatra ösztönöz, s közben kinyílik a világ, nyugati autókkal szeljük át Európát, van tengeri hal Budapesten, hordható cipő az üzletekben. A dörgölőzést, a bejáratosságot, a haverokat a pártban meg el lehet felejteni.

Szabadságvágyunk közös magja egyre nagyobb robajjal hullik szét

Itthon a nemzeti burzsoázia épül, minden az államon megy keresztül, akár a pályázás intézményét is fel lehetne számolni, ismerjük, tudjuk ezt. Amerikában, amint az Bod Péter Ákos esszéjében is olvasható, „a fiatalok között népszerűbb a szocializmus a piacgazdaságnál”, és ez a tendencia Nyugat-Európát is elérte már. Elegáns lenne, ha lemondanánk a nyugati újbaloldali ifjúság megbélyegzéséről. Persze, innen nézvést nonszenszek a problémáik, riasztóak a példaképeik, veszélyesek a jelszavaik. De komolytalanságuk leereszkedő feltárásával senkit nem fogunk meggyőzni a liberális világ nagyszerűségéről. És ugyanez igaz a magyar kormány elkötelezett híveit illetően is. Nem szajkózhatjuk tovább a tartalmatlan kívánságainkat, felejtsük el, hogy Orbánnak mennie kell, és a többi nesze semmi, fogd meg jól jelszót.

Konkrétumokra, tervekre, prezentálható és befogadható gondolatmenetekre van szükség

Ott kell lenni a lakossági fórumokon, be kell járni az országot és beszélgetni kell az emberekkel. Célzott, partikuláris, de átfogó, rendszerszintű programba illeszkedő válaszokat kell adni. A közmunkásoknak, akik örülnek, hogy van munka, a vállalkozóknak, akiknek stabilizálódott az anyagi helyzete az elmúlt években, a családoknak, akiknek számít a rezsicsökkentés. És mindezt civilizáltan, nyitottan, empátiával. Olyan modorhoz, kultúrához, sztenderdekhez kell ragaszkodni, amelyeket számon kérünk a kormányon, amelyeket irigylünk az idealizált demokráciáktól, amelyekkel hosszútávon együtt szeretnénk élni.

Nincs mire várni, már most így kell viselkedni: bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk.

Legyen ez a vitaindító szavaival, igazodás „a szociális jogokkal ötvözött modern európai versenygazdasági modellhez. Közös érdek egy olyan kormány, ami rábízza a polgárokra, hogy mennyire megy majd ez az igazodás. Van elég ember, aki így gondolja – számukra biztosítani kell, hogy tettrekészségük, választói aktivitásuk ne menjen kárba.

A főpolgármesteri előválasztással életbevágó eredményeket értünk el

Ezért van a Republikon Intézet, ezért szervezünk konferenciákat, előadásokat, workshopokat, gyakornoki programokat több, mint egy évtizede. Vitatkozunk a liberalizmus közép-európai esélyeiről, az iszlám fundamentalizmus és az orosz befolyás veszélyeiről, oktatáspolitikai stratégiákról. Egy asztalhoz ültettünk kormánypárti és ellenzéki politikusokat, politológusokat, közgazdászokat. Ellenségesség, csapda és fenyegetés nélkül: azért, hogy értsük egymást, hogy megszabaduljunk a beidegződéseinktől és önigazoló előítéleteinktől. És hova vezet a sok beszéd: két körben, a második alkalommal elsöprő sikerrel, felpezsdítettük az ellenzéket, láthatóvá tettük, hogyan és miért érdemes dolgozni. Majtényi László államfőjelöltségének lélektani jelentősége volt. A főpolgármesteri előválasztással életbevágó eredményeket értünk el. A választói nagyvonalúság kimeríthetetlen, az utolsó utáni pillanat sem volt késő. A 2013-14-es bohóctréfát eljátszották 2018-ban is, és mégis: amint a legkisebb jelét adtuk, hogy most tényleg csinálunk valamit, az emberek jöttek, szavaztak, az elrestült, elkényelmesedett polgármesterek meg mentek.
A konkrétumokra tehát nem minden részletükben kifejtett, szakértői elképzelésként van szükség: elég, ha hitelesítik az ellenzéki erőt, ha a valós akarat és cselekvés bizonyítékaiként szolgálnak.

Nyolcvankilenc mégis jó viszonyítási pont: a felpuhított diktatúrának úgy tűnt sosem lesz vége, aztán vége lett

Ezért egyértelmű, hogy 2022-ben is szükség lesz előválasztásra. Amellett, hogy a magyar társadalom milyen képet mutat magáról, ez elsősorban a tapasztalatszerzés miatt lényeges: revelációként hat majd a szakmai, települési szintű és helyi ügyeket érintő autonómia visszaszerzése. Az a közösség, amely az önkormányzatiság szellemében, magának, magáért dolgozik, amelynek a mindennapjaira hatással van az előválasztás izgalma, amely élményeken keresztül tudatosítja az érintettség fontosságát, ezeket tiszteletben tartó, decentralizáló kormányt választ majd magának.

Tudjuk milyen hibákat követtünk el 1989-ben,

tudjuk mit hagytunk figyelmen kívül, kikre nem gondoltunk. Minden felületességük és harsányságuk mellett is igazuk van azoknak, akik ezt felróják nekünk. Nyolcvankilenc mégis jó viszonyítási pont: a felpuhított diktatúrának úgy tűnt sosem lesz vége, aztán vége lett. A nyilvánvalóan elemi hatású nemzetközi események mellett – amelyek most is segítségünkre lehetnek, ha az új uniós költségvetés, az amerikai elnökválasztás vagy a német szövetségi választás kedvezőtlen következményekkel jár Orbánnak –, a lelkesültség, a hihetetlen társadalmi energia, a szakszervezetek, a szakkollégiumok, a diákszervezetek, az érdekképviseletek, a demokráciára szomjazó polgárok űzték el a szovjet katonákat és az egypártrendszert.

Ma már másképp megy ez, leginkább sokkal egyszerűbben, gyorsabban, olcsóbban, függetlenül és több felületen: az interneten

Ahogy a gyerekek, a szülők és a tanárok is levonhattak hasznos következtetéseket az amúgy elégtelen és messze nem digitális távoktatás sajátosságaiból, úgy a járványhelyzet minden választópolgárnak, minden ellenzékinek tanulságokkal járt.

Fontos tapasztalatok ezek, ugyanis minél több közegben, minél több generációt és szubkultúrát elérve kell megkezdeni az előválasztás, a fórumok, a mozgósítás, röviden a FIDESZ-től független közélet megszervezését.

Bod Péter Ákos vitaindítója arra is utal, hogy intenzíven védelmezzük a saját szakterületünket, ne engedjük a hamis kérdéseknek, az igazi nemzeti bajokat elfedni szándékozó álvitáknak, hogy túlharsogják a valóságot.

A tanárokban nagyobb az önállóságra való igény, mint bármikor a rendszerváltás óta

Ami az oktatást illeti, minden mozdíthatatlan szikla és stabilizált, maradi reflex ellenére feladatunk egy része könnyűnek ígérkezik. Épp a KLIK és az alaptanterv hatására, a tanárokban nagyobb az önállóságra való igény, mint bármikor a rendszerváltás óta. Olyan arroganciával, kérlelhetetlenséggel és cinizmussal vettek el minden jogkört a pedagógusoktól, hogy aligha maradt olyan nemzeti érzésű, konzervatív, jobboldali tanárember, aki ne sokkalt volna be legalább egyszer az elmúlt négy-öt évben. A kormány infantilizálta őket, ahogyan elvárta tőlük, hogy infantilizálják diákjaikat. A kormány deklaratívan nem kezeli értelmiségiként a tanárokat – ha eddig volt is hajlam a kissé poroszos kollégákban, hogy a lefegyverző erővel egységesítsék az osztályukba járókat, a FIDESZ arcpirító gátlástalansága kontraproduktívan fog hatni.

Az alternatív iskolák a sznobok kiváltságából közös menedékhellyé nőtték ki magukat, a projektalapú, csoportmunkára építő oktatási modell politikai nézettől függetlenül figyelemre méltó népszerűségnek örvend. Aki a tanárokhoz hasonlóan megbecsültségre, méltóságra és autonómiára vágyik, álljon az előválasztás ügye mellé!

A sorozat folytatásában Lendvai Ildikó gondolatai következnek, csütörtökön esete

“Igen, az is benne van, hogy a koronavírus ugyan megszólaltatta a vekkert, de nem elég hangosan. Felriadunk, de aztán alszunk tovább. Valahogy túlleszünk járványon és gazdasági visszaesésen, és utána minden marad a régiben. Persze a jobb okostelefonokon ilyenkor kis idő múltán újból rázendít az ébresztő.

koronavírus-fertőzöttek

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here