Kerítésen innen
Horthy-hívők egymás közt – Mise a kedvenc tiszteletére

A jeles dátum – Horthy halálának évfordulója – alkalmából istentiszteletet tartottak a Szabadság téri református templomban. A Tett és Védelem alapítvány fejtágítóval készült a hívőknek.

Numerus clausus
A Népszava helyszíni tudósítása szerint a vasárnapi istentiszteletet a Horthy Miklós Társaság szervezte. A rendezvénynek Hegedűs Lóránt református lelkész Szabadság téri temploma adott otthont. Az a templom, amelynek előterében – az utcai részen – Horthy mellszobra látható.
A Köves Slomó vezette EMIH-ez tartozó Tett és Védelem Alapítvány munkatársai abból indultak ki, hogy a történelmi ismeretek hiánya az egyik legfőbb oka a kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak, ahogyan az arra méltatlan, egykori közéleti személyek rehabilitálását célzó kezdeményezéseknek is. Ezért kiadványt készítettek: mindenfajta kommentár nélkül közölték a jogfosztó numerus claususról szóló törvény és a három zsidótörvény eredeti szövegét. Mindegyiket Horthy Miklós írta alá.
Vegyes fogadtatás
A tudósítás szerint istentiszteletre érkezők vegyesen fogadták a templom közelében osztogatott kiadványt. Némelyek kézbe sem vették, mások azonnal visszaadták, de akadtak olyanok is, akik megtartották. „Köszönöm, jó napot kívánok! Áldás, békesség!” – mondta például udvariasan egy decens asszony. Mások ellenben szitkozódtak.
Ellentüntetés
A Tett és Védelem Alapítvány akciójától függetlenül ellentüntetést is tartottak. A mintegy harminc főből álló, uniós zászlókkal demonstráló csoport a templommal szemben gyülekezett. A hangszóróból Bródy János és – egyebek mellett – Pajor Tamás dalai szóltak.
Hegedűs Lóránték cserébe kihangosítva közvetítették az odabent zajló istentiszteletet. A fotósokat és tévéstábokat amúgy nem engedték a templomban dolgozni. Zoltai Andrea, a tüntetés főszervezője hangsúlyozta: nem egy istentiszteletet akarnak megzavarni, hanem egy gyalázatos politikai esemény ellen tiltakoznak.
Emlékezetes: a közelmúltban egy belvárosi katolikus templomban akartak emlékmisét rendezni Horthy Miklós tiszteletére.
Boross Péter volt miniszterelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor, a Veritas intézet főigazgatója szólalt volna fel. Erdő Péter bíboros „határozott kérésére” az esemény elmaradt.
Osztie Zoltán plébános szerint senkinek eszébe sem jutott, hogy aznap van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ezzel a kijelentéssel az a legfőbb gond, hogy akár igaz akár nem mind két esetben szégyenletes
(forrás: 168ora.hu)
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel