A roma polgárjogi mozgalom személyes története – Horváth Aladár könyve

A közelmúltban jelent meg Horváth Aladár háromrészesre tervezett sorozatának első könyve. Címe: Indulás – A roma polgárjogi mozgalom személyes története 1.  Egyebek között éppen a nyíltan vállalt szubjektivitás teszi témájában hitelessé, forrás értékűvé a művet.

Annak érzékeltetésére, hogy mire számíthat az olvasó, a legjobb és legegyszerűbb a szerzőt idéznem:

„Tisztelt Olvasó!

Első könyvemben a személyes, családi „történelmem” után a roma polgárjogi mozgalom megszületéséről és reményteljes fiatalkoráról, az 1988-1995 közötti időszakról kívánok írni. Elsősorban a saját szemüvegemen keresztül, egyéni látásmódom szerint ismertetem, elemzem az eseményeket, önszerveződésünk ideológiai fejlődésének fontosabb, lényegesnek gondolt állomásait, de nem hallgatom el belső konfliktusaink önemésztő vírusait, ahogy a kívülről jövő gyilkos támadásokat sem, legyen az állami közöny, vagy éppen hatalmi, nemzetbiztonsági beavatkozás.”

A könyv azt a küzdelmes utat mutatja be, amelyet bejárva a szerző a  mélyszegénységből gimnáziumba, aztán a sárospataki főiskolára és a parlamentbe jutott. Mindez a magyar társadalom legfeszítőbb sorskérdésének, a cigányság öntudatosulása és integrációja esélyeinek kontextusába ágyazva. A mű megjelenésének idején ki kell mondani: a magyar társadalom, benne a politika, a hatalom nem hajlandó szembenézni a problémával – valójában tudomásul sem akarja venni. S a cigányság hiteles képviselete kiszorult a politikai küzdőtér partvonalára vagy azon is kívülre – igaz, ez elmondható a többségi társadalomról is.

A harc fölívelő korszakát a Gettóellenes Bizottság, majd a Phralipe és a Magyarországi Roma Parlament megalakulása fémjelezte. Számomra nagy örömöt szerzett, hogy Aladár az SZDSZ színeiben lehetett parlamenti képviselő – majd nagy keserűséget okozott, hogy a liberális párt a második ciklusban már nem tartott igényt a munkájára. Pedig…

Pedig amivel az SZDSZ-ben és azon kívül is gyakran vádolták – túlzott radikalizmus, netán „etnicista” gondolkodásmód –, abból semmi sem volt igaz. A cigányság gondjait kezdettől mindvégig, a mai napig is a magyar demokrácia szempontjából vizsgálta, képviselte és képviseli.

A könyv számos fotót tartalmaz, és közreadja a szerző parlamenti fölszólalásait, tüntetéseken elhangzott beszédeit. Fölidézi a borzalmas salgótarjáni történetet, Danyi Zoltán brutális meggyilkolását, és az eset iránt tanúsított politikai közönyt: a temetésen az országos politika ismert személyiségei közül egyedül Kis János jelent meg.

Beszámol a bőrfejűek terrorja elleni egri demonstrációról; kitér a roma polgárjogi mozgalom nemzetközi kapcsolataira. Tárgyilagosan, dokumentumokkal mutatja be a mozgalom belső konfliktusait, s azt, hogyan telepedett rá a cigányság politikai és részben kulturális szervezeteire a többségi hatalom.

Sok szó esik azokról a nagyszerű emberekről, akik következetesen küzdöttek és ma is küzdenek a cigányságot sújtó rendszer szintű diszkrimináció, szegregáció ellen. Neveket itt most nem sorolok föl, csak három olyan emberét említem, akiknek hiánya nekem személy szerint is a legfájdalmasabb: Solt Ottiliáét, Csalog Zsoltét és Göncz Árpádét.

Jó szívvel ajánlom e könyvet mindenkinek, akit komolyan érdekelnek Horváth Aladár és barátai, társai, ellenfelei küzdelmei, sikerei és kudarcai; általában pedig a magyar társadalom, a magyar demokrácia állapota, esélyei – bennük a legnagyobb, legkeserűbb, legelhanyagoltabb emberjogi gondja, nemzeti sorskérdése: a cigányság integrációja.

Várjuk a folytatást!

A mű a Wesley Kiadó gondozásában jelent meg. A kötethez Horváth Aladár és Testvérei előadásában kitűnő zenei CD is kapható.

​