Horváth András: LMP, ennyi volt?

A hétfői nap híre, hogy Szél Bernadett kilép az LMP-ből, és ahogy  Szabó Szabolcs is a parlamenti frakciót is ott hagyja. Hadházy Ákos már régebben meglépte ugyanezt. Felvetődik a kérdés: létezik még egyáltalán a párt?

Volt, nincs …?

Horváth András közösségi oldalán  így ír:

„Ami az LMP-vel történt (történik), az tulajdonképpen a sorsszerűség. Ennek a pártnak a jövője már akkor eldőlt, amikor 2016 végén szabad kezet adtak Ungár Péternek – s rajta keresztül anyukájának, vagyis a FIdesz főideológusának – a párt irányvonalának a meghatározására, s nem nagyon törődtek vele, hogy rövid idő alatt a lekötelezettjeikkel töltötték fel az LMP legfontosabb státuszait.

A kegyelemdöfés

az országos lista befutó helyeinek antidemokratikus módon történő feltöltése volt, a lényeg csak az volt, hogy a kis NER-milliárdos politikai karrierje egy parlamenti képviselői hellyel tovább lendüljön.

Április 8-án aztán a párt teljesítette is a küldetését: megfélemlítéssel, ígéretekkel, egyéb machinációkkal a minimálisra szorította azoknak a képviselőjelölteknek a számát, akik visszaléptek volna az esélyesebb ellenzéki jelölt javára.

De ez még nem volt elég, mert bocsánatkérés helyett:

a választások után kíméletlen bosszúhadjáratot indítottak azok ellen, akik a választási kampányban az együttműködés hívei voltak, amit az LMP vezetői cinikus módon megtisztulásként aposztrofáltak. Hadházy Ákos és társai ekkor távoztak a párttól.

Mit lehetett volna persze elvárni a pártvezetésre teljességgel alkalmatlan új elnöktől, akitől más „nagy ívű” gondolat nem nagyon ugrik be az embernek, mint a Jobbikkal való szövetségkötés lehetősége. (Amiről egyébként tudomásom szerint magát a Jobbikot sem kérdezték meg, hát még az LMP tagságát.)

S mit lehetett volna várni a magát túlságosan is nagyra tartó NER-csemetétől, aki abszolút politikai vakságról tanúságot téve a Fidesz 2/3-át az ellenzéki koordinációt szorgalmazók nyakába próbálta varrni több nyilatkozatában is. Valahol azonban biztos nagyon örültek ilyetén megnyilatkozásainak, így a tudatosság sem kizárt.

A Sargentini-jelentés elutasítása (Ungár Péter, Demeter Márta és Keresztes László nyilatkozták azt, hogy nem támogatják a jelentés megszavazását) már csak a hab volt a tortán.

Egy kérdés talán még maradt (már ha valakit ez érdekel):

azok, akik még ezután is támogatják ennek a néhány NER-kompatibilis ember által vezetett pártnak az ámokfutását, vajon miben reménykednek, s miért adják még mindig a nevüket ahhoz, amit az LMP-ben az ellenzéki politizálás megcsúfolásaként művelnek?”