Connect with us

Sport

Hosszabbítás után Finnország a jégkorong-világbajnok!

Megosztás

A házigazda, olimpiai bajnok finn válogatott szerezte meg az aranyérmet a jégkorong-világbajnokságon, miután vasárnap, a tamperei döntőben – drámai körülmények között – hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a címvédő kanadai csapatot.

Ez volt az első alkalom a vb-k történetében, hogy sorozatban harmadszor ugyanaz a két együttes vívta a finálét

Három éve, Pozsonyban a finnek 3-1-re nyertek, Marko Antilla két góljával és Kevin Lankinen 43 védésével. A 2020-as torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt, aztán tavaly Rigában a kanadaiak Nick Paul hosszabbításos találatával diadalmaskodtak 3-2-re.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, aztán a 25. percben emberelőnyben Dylan Cozens kapásból lőtt a kapuba. A hazaiak először kaptak gólt a tornán – tizedik meccsükön -, amikor emberhátrányban voltak. Később ugyan felpörgött a vendéglátó, ám jól állta a rohamokat a kanadai védelem.

A záró játékrész kanadai kiállításokkal indult, és ebből Mikael Granlund egyet gólra váltott. Ekkor megsérült Chris Driedger, a kanadaiak kapusa, és helyére Matt Tomkins állt be, akit egyszer még a kapuvas kisegített, de egy perc múlva Granlund őt is felavatta. Az 55. percben Joel Armia a támadóharmadban elhozott bulit követően lőtte ki a jobb felső sarkot.

A hajrában lehozta kapusát Kanada, ebből Zach Whitecloud talált be, de már csak 2:12 perc volt hátra. Újabb kapuslehozatallal Max Comtois egyenlített másfél perccel a vége előtt, így jöhetett a hosszabbítás, akárcsak tavaly. A tengerentúliak a svédek elleni csütörtöki negyeddöntőben szintén a végjátékban tudtak egyenlíteni, és ráadásra menteni az összecsapást.

A ráadásban emberelőnybe kerültek a hazaiak, ebből Sakari Manninen talált be, lezárva így a finálét.

A 38 éves Valtteri Filppula lett a Tripla Arany-klub 30. játékosa, egyben az első finn, aki Stanley Kupát (a Detroit Red Wingsszel 2008-ban), olimpiát (idén Pekingben) és vb-t nyert.

Az illusztris társaságba korábban rajta kívül 11 kanadai, 9 svéd, 7 orosz és 2 cseh játékos, valamint egy kanadai edző került be.

Jégkorong-világbajnokság, döntő:

Finnország-Kanada 4-3 (0-0, 0-1, 3-2, 1-0), hosszabbítás után
Gól:
Granlund (45., 46.), Armia (55.), Manninen (67.), illetve Cozens (25.), Whitecloud (58.), Comtois (59.)

A 3. helyért: 
Csehország-Egyesült Államok 8-4 (1-3, 1-0, 6-1)

Forrás: IIHF / MTI

Tizennegyedik alkalommal Bajnokok Ligája-győztes a Real Madrid

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük