Hosszú Katinka a köztársasági elnök podcastjában

Környezettudatosságról, a koronavírus-járvány hatásairól és az olimpiai felkészülésről is beszélgetett Áder János köztársasági elnök  podcastjában Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóval Kék Bolygó hétfőn közzétett adásában.

Hosszú Katinka és Áder János, a köztársasági elnök podcastjában együtt sopánkodnak azon, hogy Los Angelesben állandóan szmog van. Katinka elmondta, hogy ő ott négy év alatt sosem látta a csillagokat. De ez még nem minden, lényegében együtt ostorozzák az Egyesült Államokat, ahol felelőtlen módon a “dobd el” kultúrája dívik és Kaliforniában nyáron 17 celsius fokra hűtik le a házakat, a belső tereket.

Hosszú Katinka pozitív példaként hozza fel Norvégiát, szerinte ott már mindenki elektromos autóval közlekedik.

Kiderül, hogy Magyarországon is egyre szennyezettebbek a folyók, az élő vizekben egyre több a műanyag. Áder János meg is jegyzi, hogy nézzük meg mi folyik a Tiszán, milyen szennyeződés jön Ukrajnából és Romániából.

Szóval a kedélyes beszélgetésből az derül ki, hogy nálunk nincs is szmog, csak a csúnya Los Angelesben. A vizeink szennyezettségéről sem mi tehetünk, hanem a szomszéd országok.

Áder János a műsorban úgy fogalmazott: tavaly a kevesebb verseny és az elmaradt olimpia mellett Hosszú Katinka “egy másik arcát” is megmutatta. Járt Böjte Csabánál a dévai gyermekotthonban, felajánlott másfél millió forintot a Semmelweis Egyetemnek a koronavírussal kapcsolatos kutatómunka támogatására, ősszel pedig előadást tartott sikeres vállalkozása titkairól. Emellett többször is felszólalt a klímaváltozással és a fenntarthatósággal kapcsolatban is.

Hosszú Katinka erre reagálva azt mondta, szeretné az ismertségét felhasználni a környezetvédelem érdekében is

Kiemelte: a víz gyermekkorától fogva központi szerepet játszik az életében. Baja környékén a Sugovicában és a Dunában is sokat fürödtek régen, amikor sokkal tisztább volt a víz, mint ma.

 

A köztársasági elnök rámutatott: évtizedekkel ezelőtt a magyar folyókon még nem volt jellemző a műanyagszennyezés. Az 1970-es években átlagosan fejenként évente két kiló műanyagot használtunk el, ma több mint negyven kilót, és ez a vízpartokon is megjelenik – hangsúlyozta Áder János. Az elmúlt napokban ráadásul riasztó híreket kaptunk a Tiszáról, mert Ukrajna és Románia felől sok műanyagszemét jött át a víz felszínén Magyarországra.

Fel sem merül az a brutális szennyezés, ami még decemberben történt…

2020 december 9-10. környékén ismeretlenek nagy mennyiségű (több köbméter – néhány szakember szerint legalább 6 köbméter !) fáradt olajat engedtek le a Szigetszentmiklós, Ádám Jenő sétány és a Tebe utca sarkánál lévő esővízgyűjtő csatornába, vagy annak kifolyójába.

Amikor a koronavírus kerül szóba, akkor Áder arról beszél, hogy:

“Ma már nyilvánvaló, egyre több cikk, tanulmány jelent meg, hogy a COVID is és más járványok is, részben életformánknak a következményei. Annak a következményei, hogy kisajátítjuk a természetet, egyre nagyobb területeket, ha úgy tetszik gyarmatosítunk, hódítunk meg, betonozunk le és hajtunk uralmunk alá. Mármint, mi emberek, és hát ennek következtében szűkítjük az életterét a különböző élőlényeknek, a legkisebb vírusoktól kezdve az emlősökig. És ennek bizony, mi emberek is kárvallottjai leszünk.”

Hosszú Katinka Kaliforniában járt egyetemre, ennek kapcsán az államfő arról beszélt, hogy az Egyesült Államok sokáig a világ legszennyezőbb országa volt, és – bár már Kína megelőzi – az egy főre eső kibocsátás még mindig ott a legmagasabb; háromszorosa a magyarországinak, 2,5-szerese az Európai Unióénak és duplája a kínainak.

Hosszú Katinka elmondta: az előadásokra a nyári forróságban is zárt cipőben ment és pulóvert kellett vinnie magával, mert a termeket nagyon lehűtötték. Egyetértett az államfővel abban, hogy az Egyesült Államokban a “dobd el!” kultúra uralkodik, sokat fogyasztanak és elképesztő mennyiséget pazarolnak, bár Kalifornia szerinte ebből a szempontból a jobb helyzetben lévő államok közé tartozik.

Klímatudatosság szempontjából Hosszú Katinka pozitív példaként emelte ki Norvégiát, ellenpéldaként Kínát hozta fel, ahol a sportolók a világkupa-sorozatban már eleve kalkulálnak azzal, hogy Pekingben a szmog miatt másodpercekkel rosszabbak lesznek az úszóeredményeik.

A sportoló elmondta: házának építésekor is fontosak voltak számára a fenntarthatósági szempontok, akár a beépíthetőség terén, akár abban, hogy geotermikus fűtést használnak. Figyel arra, hogy csak azt vegye meg, amire szüksége van, és minimalizálja az általa termelt szemetet.

podcastjában

Amikor a koronavírus kerül szóba, akkor Áder János arról beszél:

“Ma már nyilvánvaló, egyre több cikk, tanulmány jelent meg, hogy a COVID is és más járványok is, részben életformánknak a következményei. Annak a következményei, hogy kisajátítjuk a természetet, egyre nagyobb területeket, ha úgy tetszik gyarmatosítunk, hódítunk meg, betonozunk le és hajtunk uralmunk alá. Mármint, mi emberek, és hát ennek következtében szűkítjük az életterét a különböző élőlényeknek, a legkisebb vírusoktól kezdve az emlősökig. És ennek bizony, mi emberek is kárvallottjai leszünk.”

A koronavírus-járványról szólva Hosszú Katinka aggasztónak nevezte azt a tavalyi időszakot, amikor elkezdtek kiesni a versenyek, hiszen ezek a felkészülésében fontos szerepet játszanak.

Beszélgettek a fiatal generációra jellemző, a bezártság okozta türelmetlenségről is: Áder János ennek kapcsán a nagyszülők, dédszülők generációját hozta ellenpéldaként, akik világháborúkat, válságokat, spanyolnátha járványt éltek túl, viseltek türelmesen.

Hosszú Katinka a védőoltások mellett is hallatta a hangját: úgy gondolja, hogy “ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó”

Elmondta, hogy mivel Magyarországon az olimpiára készülő sportolókat is beoltják, már ő is megkapta az első adag Pfizer-vakcinát.

Az olimpiai szereplésről szólva – amit még megelőz májusban a budapesti Európa-bajnokság – megjegyezte: több olimpiai “A” szintje van, de nem indul minden számban. A két vegyes szinte biztos, a többit a felkészüléstől függően dönti majd el. Mivel a járvány miatt jóval kevesebb a verseny, a mezőnyt – “ki hogy áll” – sem lehet annyira látni – mondta Hosszú Katinka.

(MTI)

podcastjában

2 hozzászólás

  • 2021.02.22 - 19:07
    Közvetlen hivatkozás

    Te alja szemét kis seggnyaló,,, nincs saját véleményed??? NINCS !!!!!! OV pincsikutyája szánalmas

    Válasz
  • 2021.02.22 - 19:32
    Közvetlen hivatkozás

    Ha én is megkapnám a Pfizert, utána bátran ajánlanám a kínait meg az oroszt mindenkinek.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük