Connect with us

Sport

Hosszú Katinka kihagyja az ob-t

Megosztás

Hosszú Katinka úgy döntött, hogy nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán.

A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap közösségi oldalán közölte: az olimpiára való felkészüléséhez most edzésekre van szüksége, így idén nem vesz részt az ob-n, amelyen sok sikert kíván klubtársainak, valamint a többi úszónak.

Az ob-t keddtől szombatig Kaposváron rendezik meg

Hosszú és csapata, az Iron részt vett a budapesti buborékban megrendezett ISL-szezonon. Hosszú eredményei elmaradtak ugyan a várakozástól, de versenyről versenyre jobb formát mutatott.

Akkor úgy nyilatkozott, hogy már nagyon hiányoztak neki a mindenkori felkészülésének alapját képző viadalok, és „ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül”.

Majd kifejezte reményét, hogy hamarosan minél több versenyen tud medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba.

Kiemelte: sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.

(MTI)

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük