Hová tűnt a kiváló szerkesztőség? Jelen!  — Lapzsemle

Korábban részletesen elemeztem a Városi Kurírban a Népszabadságot még 2016 őszi megsemmisítése előtt elhagyó, majd a 168ÓRA hetilapból erős, dinamikus újságot csináló csapat kényszerű távozásának gyanús körülményeit.  Hosszú szünet után ismét találkozhatunk velük: együtt maradtak, és saját hetilapot indítottak. Heti lapzsemle.

Lakner, Krajczár, Tóth

A Jelen című hetilap a harmadik nyomtatott lapszámnál tart. Ezen a hétvégén őket szemlézem. Ígérik, hogy rövidesen indul online kiadásuk is, amely fizetős lesz.
A főszerkesztő Lakner Zoltán, aki a 168ÓRA megújítása idején csatlakozott az erős Népszabadság-gyökerekkel összeállt csapathoz. Helyettese Krajczár Gyula, és a korábbi 168ÓRA főszerkesztő, Tóth Ákos itt főmunkatárs (egyben ő a lap felelős kiadója). A munkatársak listája nagyon erős népszabis sor, feltűnik köztük az aranykor kiváló NSZ főszerkesztő-helyettese is: Angyal Gábor, Láng Zsuzsa, Ónody-Molnár Dóra, Szabó Brigitta és Tamás Ervin.
Az első három szám külső szerzői között is megtaláljuk a hajdani Népszabadság kiváló munkatársait: Faragó József, Hegyi Iván, Miklós Gábor, Palugyai István, Rab László és Tanács István.
Alább az első három lapszámból szemlézek.

Egyenlő feltételt az állásinterjúkhoz: hervadjon le a gőg a főnök arcáról

“…az alapjövedelem nem pusztán válságkezelési eszköz, és csak az egyik fontos célja a jövedelmi szegénység enyhítése. A mellette érvelők úgy vélik, az alapjövedelem növeli a szabadságot, radikálisan csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát, s kivonja a jóléti rendszerből a megbélyegző és bürokrácia-növelő adminisztratív eljárásokat. Egyúttal választ ad arra, hogy a robotizáció álláshelyek tömegét szünteti majd meg.”
(Lakner Zoltán: Alap lesz- a jövedelem? – A vírus gerjeszti a gondolkodásmódok csatáját, JELEN, 1. szám, 2020. május 28.)

Ez a mesterterv? Orbán majd belebukik az egyetértésünkbe?

“A rendeleti kormányzás eredetileg 15 napos határidővel működött volna. Az ellenzék különböző gesztusokkal igyekezett konstruktivitását aláhúzni: 30, 60, 90 napot javasoltak. Sőt, a végén a papundekli Alkotmánybíróághoz fordulás jogával is beérték volna, amibe belekapaszkodva megszavazhatják a felhatalmazást. A Fidesz persze csak az ellenzék teljes önfeladását és önmegsemmisítését, illetve bűnrészessé válását fogadta volna el. Leszavazták, mire az ellenzéki oldalon beindult a véleménykórus, miszerint jaj, támogatni kellett volna! Milyen konstruktívak lettünk volna! Jaj, ez egy Politikai Csapda volt, így, nagybetűkkel. Milyen jól ki lehetett volna fogni a szelet a Fidesz vitorlájából, ha megszavazzák! Mit tett volna akkor a Fidesz, ugye!!!
Ilyenkor tényleg nehezebben jön át a hang az arcomat takaró tenyereim mögül. Ez a mesterterv? Mindaddig szavazzunk a Fidesszel, amíg Orbán belebukik az egyetértésünkbe? Mázsás malomkőként agyonnyomja a bizalmunk? Addig bólogatunk, amíg lefejeljük?”
(Ceglédi Zoltán: Bocsánatot kérni Orbán Viktortól? – Bárcsak lenne rá ok! JELEN, 1. szám, 2020. május 28.)

“Továbbra is ki vagyok égve”

“ÓNODY-MOLNÁR DÓRA: – Nem kell a térség országgyűlési képviselőjének, Horváth Lászlónak tartania attól, hogy tömegével indulnak ilyen perek?
MOHÁCSI ERZSÉBET: – Nem kell tartania attól, hogy bárki bele merné vágni a fejszéjét. Ez szélmalomharc. És biztosan megváltoztatják a jogalapot adó törvényt.
FARKAS LILLA: – Én úgy jöttem vissza ebbe az ügybe, hogy teljesen ki voltam égve. És továbbra is ki vagyok égve. Látom, hogy teljes visszarendeződés van az oktatáspolitikában, visszarendezik a közoktatási szabályokat a deszegregációs kormányprogram előtti időszakra, tehát visszazuhanunk a 2002 előtti évekbe. A CFCF-nek (az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – a szerk.) azért volt értelme perelnie, mert egy kormányprogram végrehajtását segítette. Ha reszegregációs kormányprogram van, azt nem lehet bíróságokon megállítani.”
(Nem örömtűz, hanem máglya – Mohácsi Erzsébettel és Farkas Lillával beszélgetett Ónody-Molnár Dóra Gyöngyöspatáról és a jövőről. JELEN, 1. szám, 2020. május 28.)

A nacionalizmus felpörgetése fájni fog

A kormány a járvány miatt augusztus 20-án avatja föl a Kossuth téri Trianon emlékművet. Vagyis a nemzet széthullásának napjára való emlékezést egybekötötte az államalapítás évfordulójával. Ezzel – írja a Jelen hasábjain Egry Gábor történész – “elvben a biztos jövőt szeretné sugallni, mindezt azonban a tragikus múlt és az abból fakadó mai nyomorúság révén, anélkül, hogy ez a beszédmód képes lenne hitelesen új kezdetet kifejezni. Az Erdélyben élő magyar újságíró, Parászka Boróka is úgy látja, arról, hogy fájt-e és hogy tényleg trauma-e Trianon, végtelen és történelmietlen vitát folytatnak sokan. De hogy fájni fog a nacionalizmus túlpörgése, törvénybe iktatása és intézményes gyakorlása, arra rövid és egyértelmű igen a válasz. A trianoni határok bármely oldalán. Bár talán mégis lehet valamiféle föloldozás, de az még bizonyosan várat magára: ‘sokszínű történelem, sokféle magyarság, szemben az egynemű, homogén nemzettel. Ezt elfogadva talán kimászhatunk a trianoni trauma árkából’ – vélekedik Egry Gábor.
(A lap Fókusz rovatában: Trianon 100. JELEN, 2. szám, június 4.)

Az iráni diáklány is pontosan idézi A tanút

“Nehéz-Posony Kata elmondta azt is, hogy amikor a rendőrségi jegyzőkönyvet átolvasásra megkapta, ügyfele (az ügyfél Nastaran Fakher, aki ikertestvérével együtt tizenegy éve él és tanul Magyarországon. Az iráni diáklányok már itt is érettségiztek – T.T.) azt kérdezte tőle: Ez már az ítélet? Ő maga pedig jegyzőkönyvbe mondta, hogy mindenkinek szégyellnie kellene magát, aki ebben részt vett.
Egyöntetű az általunk megkérdezett ügyvédek körében annak a megítélése, hogy koncepciós eljárás folyt le, aminek a megalapozatlansága nyilvánvaló lehetett a hatóságok jogász munkatársainak is, mégis végigvitték ezeket az ügyeket.”
(Kitört a karanténból a rendőrállam. Lakner Zoltán a magyar hatóságok által meghurcolt iráni diáklányok ügyének hátteréről beszélgetett Nehéz-Posony Katával és Léderer Andrással. JELEN, 2. szám, június 4.)

MGP látta a világ legtöbb egyfelvonásosát

A ragály görbéjének csúcsközeli magasságában jelent meg a Magvető gondozásában Molnár Gál Péter Coming out című kötete, a kiadó Tények és tanúk sorozatában.
Láng Zsuzsa személyes hangú könyvajánlójából:
“Kollégák voltunk, amolyan köszönősek, magam is a szájtátós fajtából való, amikor egyszer a páternoszterre várva váratlanul megkérdezte, ‘nem jössz el veleem zoknit venni? egyedül nem tudok, és már nincs mit fölvennem’. Így kezdődött a barátságunk, ami élete utolsó napjáig tartott. Vettünk zoknit, mentünk színházba, jártunk vidékre, külföldre és lassan összeszövődtek a mindennapjaink, a barátainké és a családjainké is. Reggeli telefonjaink alkalmával megállapítottuk, hogy semmi nem változott tegnap óta, az élet lakhatatlan, és ez, bizony, még akár évekig is eltarthat, ha este színházba mentünk, tapintatosan emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az előadások fél hatkor kezdődnek, hogy odaérjek hétre…”
(Láng Zsuzsa: MGP – Posztumusz skandalum. JELEN, 2. szám, június 4.)

Nehezen nyögték ki, mi bajuk a Színművészetivel

“…annak ellenére, hogy az SZFE vezetősége egyáltalán nem értett egyet azzal, hogy az ország egyik legfontosabb művészképző intézményét magánegyetemmé alakítsák át, a kormányzati szándékot tudomásul vette, és megpróbálta a modellváltásban is a lehetőséget meglátni, és az azzal kapcsolatos feladatokat erején felül teljesíteni.
Ez az igazán elegáns reakció a mondhatni, derült égből érkező ágyékon rúgásra, amit akár értékelni is lehetett volna – ám mégis viszonzatlan maradt. Napról napra gyorsultak az események, az előző megállapodásoknak homlokegyenest ellentmondó új és még újabb kívánalmak érkeztek tömött sorokban.
(…)
Június 4-én “…a Parlamentben két teljes óra szól a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövőjéről. Bódis József államtitkár expozéjában minden lényegest elmond a lényegről, így például arról, hogy a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása, valamint, hogy a patinás, számtalan nagy művészt kinevelő SZFE átalakításának egyetlen célja, hogy olyan korszerű modellben működhessen tovább, amelynek záloga a hatékony megújulás…
Szerencsére hozzászólásában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, egyebekben pedig parlamenti képviselő, kimondja végre az igazságot is: a kultúra feladata álláspontja szerint a nemzeti identitás fejlesztése, a nemzeti önazonosság erősítése, ennek megfelelően a kulturális intézményeket képessé kell tenni arra, hogy ezeket továbbadja, márpedig a SZFE most nem alkalmas erre, és ez a mélyebb indoka a modellváltásnak.
(Leradírozzák a Színművészetit – Lehull az álarc
Láng Zsuzsa: Magasabb kormányzati sürgetésre – Színház- és Filmművészeti Egyetem. JELEN, 3. szám, június 11.)

Úgy látszik, ő Matolcsy személyes politikai kockázata

“Miként a világ minden országában, idehaza is a társadalmi válság megakadályozása az elsődleges feladat. Az, ami robbant az Amerikai Egyesült Államokban, bárhol és bármikor robbanhat. Ezt megakadályozni csak jelentős jövedelempótlással lehet. A kormánynak ehhez most költenie kell. Az a döbbenetes ortodoxia, ami a miniszterelnöktől és a jegybankelnöktől rendre elhangzik, miszerint ilyenkor nem szabad eladósodni, Soros adósságigájába bújni, azt hiszem, minden közgazdasági iskola szerint nettó hülyeség. Ortodox, unortodox, neoliberális, neokeynesista, neoklasszikus, neoakármilyen vagy csak simán új, abban egyetértenek, hogy a kormányoknak ilyenkor – az eladósodást is vállalva – cselekedniük, költeniük kell, nem csak pénzeket átcsoportosítgatniuk, ahogyan az Magyarországon történik. Megjegyzem, a vezetőink gondolkodásában van egy kis ellentmondás, mert a háztartások eladósodása rendben van számukra. Azt mondják, a hitelezés menti meg az országot azzal, hogy felpörgeti a belső fogyasztást.”
(Már nincs, aki ellent mer mondani – Király Júliával, az MNB volt alelnökével beszélgetett Szabó Brigitta. JELEN, 3. szám, június 11.)

Virtigli magyar buborék a NER papírok körül

“Szemléletesen mutat rá a tőzsde csalfa természetére a buborék kifejezés. A gyerekek által fújt szappanbuborékokhoz hasonlóan a parkett ígéretes lehetőségeiről sem lehet soha előre tudni, hogy meddig dagadnak, s mikor pukkadnak szét vagy kenődnek a padlóra. Nem levegő élteti ezeket a buborékokat, hanem a beáraamló pénz, amit eészen addig pumpálnak beléjük, amíg találnak olyan ‘bepalizható’ befektetőket, akik elhiszik a további növekedést. Virtigli magyar buborék kerekedett a NER papírok körül. Amikor Mészáros Lőrinc belépett a tőzsde kapuján, nem ok nélkül gondolták sokan, hogy követni kell a példáját. Pedig Mészáros nem egy befektetési guru. Bár ki tudja, mi derül még ki róla. Mindenesetre nem pózol a jövő autójával, nem kecsegtet olcsó energiaforrásokkal, nem lobogtat originális gyógyszer licenceket. Csak Orbán Viktor szomszédságát, barátságát és jóindulatát bírja. Meg ami ezzel jár. Rengeteg állami megrendelése van. És úgy tűnik, ma Magyarországon ennél nincs vonzóbb befektetés.

Aki részvényt vesz, alapesetben egy vállalat növekedéséből akar részesedni. A növekedés gátja meg a szűkös piac és a forráshiány. De Mészáros Lőrinc vállalatai egyiktől sem szenvednek. Mindig van megrendelésük és hitelük. Így vállalataik növekedése korlátlan a NER rendszerében. Egyedül a megvásárolható részvények száma véges. Így alakult ki a magyar tőzsdén egy előzméyn nélküli kispapír reneszánsz. A pénzéhes vásárlók előbb megrohanták Mészáros cégeit, hogy az ő növekedéséből részesedjenek. Majd azokat a rézvényeket tépték, melyeket vélhetően a jövőben megvesz a Lőrinc. Akár ő maga személyesen, akár egy köréhez köthető személy. Vagy legalább a miniszterelnök veje. És még azokat is, melyek valamennyire hasonlítanak ezekhez a kis tőzsdei társaságokhoz.”
(Faragó József: Légbuborékot vegyenek! Tőzsdei elemzés a Jelen hetilap NER10 rovatában. JELEN, 3. szám, június 11.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük