Connect with us

Banánköztársaság

Hú, de be vannak gazolva! – Ekkora baj van, fiúk?

problema
Megosztás

A Fidesz sajtóosztálya az ellenzékkel szemétkedő házszabálymódosítást a Párbeszédre mutogatva a következőképpen indokolja: „Elejét kell venni annak, hogy egy 0 százalékos párt innen-onnan összeverbuvált képviselőkkel hozzon létre parlamenti képviselőcsoportot.”

Ajaj, szegény KDNP! Most aztán végük….

Hú, de be vannak gazolva. Most meg a házszabályt készülnek módosítani. Akadályozni akarják egyrészt az ellenzéki pártok együttműködésének szorosabbra válását, a függetlenek indulását, másrészt a saját soraikból való dezertálást is.

Frakciók a jövőben nem egyesülhetnének, még nevet sem változtathatnak, akkor sem, ha a párt neve közben megváltozik. Vagyis ha a választáshoz közeledve az ellenzéki pártok mondjuk közös választási pártot alakítanának pl. Köztársaságpárt néven, a képviselőcsoportjaik ebben a ciklusban nem egyesülhetnének.

Más frakcióba átülni 6 hónap várakozással sem lehet

(csak semmi szökés, fideszesek, értve vagyok?!), a független képviselő pedig egyáltalán soha sehová nem léphet be, akkor sem, ha indulását pártok is támogatták. (Lex Mellár Tamás? Hátha vissza lehet riasztani a párthoz, de főleg a Fideszhez tartozni nem akarókat az indulástól?)

Kezdeményezi mindezt az a párt,

amelynek frakciója 1997-ben 11 volt KDNP-s átülésétől nőtt meg, első kormányuk idején renegát kisgazdák mentették meg a kisebbségi kormányzástól, számos, pártját eláruló volt MDF-es ül soraikban, eddig minden partnerét felzabálta, és ahol ma is szinte „ecc-pecc-kimehetsz” alapon számolják ki, ki üljön közülük a KDNP frakcióba.
Ekkora baj van, fiúk?

megoszt

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.12.07 10:51 at 10:51

    VAN MÉG VALAMI AMIT NEM MÓDOSÍTOTTAK FENNMARADÁSUK ÉRDEKÉBEN???????? SZEMÉT BANDA.

  2. Ozorai Zoe

    2019.12.07 11:28 at 11:28

    Igen, be vannak sz*rva…, VALAMENNYIRE biztosan…!!! Pontosan tudják mit tettek eddig, mit gondol erről a nèp, s azt is pontosan tudják, hogy csalás nélkül sosem ÁLLNÀNAK ÚGY A SZÁMOK…!!! S, merték mindezt annak biztos tudatában tenni, hogy összelopott teljhatalmukat nincs ami megingathassa. S, lám mégiscsak ÖSSZEFOGOTT az ellenzék, amiben biztosak voltak, hogy lehetetlen lesz, de még itt is volt egy tartalékuk, hisz ahol mégiscsak sikerült, akkor jött az erkölcsi megsemmisítő karaktergyilkoló nerhimnusz, nermantra, s minden átkot rájuk szórva huhogták éjjel-nappal, hogy a SZÖRNYKOALÍCIÓ MINDENRE IS KÉPES…!!! S, lám lám ez is kevés volt ahhoz, hogy az önkormányzati vàlasztásoknál jöjjenek a megbűvölt és várva várt SZÁMAIK. IGEN…, MINIMUM BEREZELTEK A FIUK, de remélem, lesz okuk nagyobb nyugtalanság átélésére is. S, remélem, lesz olyan szerencsénk, hogy meg is tudunk szabadulni tőlük. Nincsenek illúzióink, láthatjuk, hogy BÁRMIRE IS KÉPESEK LESZNEK, ahogy szorul a hurok a nyakuk körül…, mert nekik élet-halál kérdés. Bevonulni a börtönbe, vagy dőzsölni az összelopott milliárdokból elég nagy kontraszt mindenesetre, indítékuk bőven van. S, persze a HATALOMÉRT IS BÁRMIRE KÉPESEK, hisz azért tudták a gaztetteiket háborítatlanul kivitelezni. Pontosan azt hurrogják-huhogják az őket leváltani akaró ellenzéknek…, amiket eddig ők tettek…, mármint a most hatalmon lévők…!!! Míly érdekes, az eszükbe sem jut, hogy a mögöttük levő népakaŕatot képviselik, hisz ezért választottáķ meg őket, s küldték a parlamentbe…!!! Naná, hogy ezt fel sem tételezik, hisz magukból kiindulva azzal vádolják meg az ellenzéket, AMIT SAJÁT MAGUK TETTEK, TESZNEK ES TENNI FOGNAK!!! A nép éledezik, s fel fognak ébredni mindannyian, akik nem a bűnöző nerbanda bűvkörében vannak akár önként, akar zsarolással fogvatartva. S, bár tudjuk, hogy mi mindig is többen voltunk és vagyunk, de a PÉNZ-PARIPA-FEGYVER hármas a hatalom kezében van, s ez gátlástalan cinizmusok és gyilkos fölkapaszkodott gőgjük záloga. EGYENLŐRE. Mi pedig türelmesen REMÉNYKEDÜNK egyenlőre jobb híján, DE AZ IDŐ NEKÜNK DOLGOZIK. KITARTÁST és sok SIKERT továbbra is az ELLENZÉKNEK, hisz tudjuk, hogy nehéz jövő előtt állnak, ahogy mindannyiunkra is az vár.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük