HumOrbán dumák nyári hőségben 0 1

orban

Idézetek önkényesen válogatva három-három bekezdésben és egy ráadással a miniszterelnök forró nyári mondásaiból, zárójeles megjegyzésekkel. Melegnek betudható dumák, de tragikus drámai hatásukat tekintve mindenkit lehűtenek.

Én már akkor ott voltam

„Az igaz, hogy én vagyok a legöregebb harcos vagy veterán az Európai Unióban. Én már 1998-ban is ott voltam az európai miniszterelnökök között, amikor a most negyven-egynéhány éves olasz vagy bármilyen más vezetők akkor körülbelül a középiskolák elvégzése körül voltak, és a gimnáziumi érettségivel bajmolódtak.

Tehát én úgy voltam vele már évekkel ezelőtt, egy olyan konfliktus lesz ez a bevándorlás, migrációs konfliktus, hogy aki az elején nem beszél egyenesen, és nem cselekszik egyértelműen, az később bajba kerülhet.

Én már korábban is elmentem Szerbiába, és elmondtam világosan, hogy amíg a magyar tározókban egy molekulányi gáz van, addig a szerbeknek lesz mivel fűteniük.”

/Az egyes szám első személy nem idegen tőle. Az már biztos, hogy amíg ő a helyén van, addig gáz lesz itt mindenütt és robbanásveszély!/

Ez egy ultiország

„Talán itt elmondhatom, hogy meg kell békülnünk azzal, hogy ez egy ultiország, aminek mégiscsak az a lényege, hogyha valaki akar csinálni valamit, akkor ketten összefognak, hogy ne sikerüljön, és azon át kell törni; ez a játék lényege.

Akárhogy is, a mondandómnak az a lényege, hogy Magyarország, illetve a magyarok egy öntudatos, büszke, de helyes önismerettel és reális helyzetértékeléssel bíró nép. Nem kéregetni jöttünk az Európai Unióba, nem akarunk német pénzen élni. Úgy készülünk, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió nettó befizetője lesz

Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország olyan ország, amely sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, és nem akart senkit sem gyarmati sorsra ítélni. A mi népünk a józan emberek országa. Tudja, hogy a békesség, a szabadság, a függetlenség nemcsak nekünk fontos, ezért tiszteli és elismeri más népek jogát is erre.”

/Zsugázni meg blöffölni tud, az már tuti. Még, hogy a józan emberek országa a mi népünk és nem az alkoholistáké! Fogyatékos tájékozottsága miatt nem ismeri ezzel kapcsolatban Zacher Gábor toxikológus véleményét, aki szerint ezen a téren “olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle”./

Az Európai Bizottság

„Azt a módszert kell megtalálnunk, hogy hogyan lavírozzunk, evickéljünk, evezgessünk el a következő év májusáig. Minden, amit most indít, kezdeményez és javasol a bizottság, az már kifutott az időből. Új bizottság kell, új szemlélet, új megközelítés.

Ahogy kezd az ember türelmetlen lenni, akkor gyorsan el kell menni, ha mód van rá, szabadságra, mert a politika végül is arról szól, hogy az emberek ügyeivel foglalkozunk, és ezt türelmetlenül nem lehet tenni.

Az emberekhez kell a legnagyobb türelem, ezt elhiheti nekem, és az emberek ügyeihez is ilyen türelem kell, és hogyha ez elfogyott, akkor azonnal pihenő, akkumulátortöltés, felfrissülés és aztán majd augusztus végén, szeptember elején kezdjük újra.

/Vagyis pávatáncot járni tovább. Másképpen viselkedni idehaza és másképpen Brüsszelben, vagy Csíksomlyón, folytatni ott ahol abbahagyta!/

Végezetül

„A 2018-as kétharmados győzelmünk pedig nem más, mint felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. Valóban egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk.

2030-as időhorizontban gondolkodva azt akarjuk, hogy az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon Magyarország. Az öt legjobb ország közé, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Az a tervünk, hogy újjáépítsük az egész Kárpát-medencét. Amikor végeztünk a Kárpát-medence felépítésével, vagy az is lehet, hogy ezzel párhuzamosan, az a feladat is itt áll előttünk, hogy felépítsük Közép-Európát, ami tágasabb és több mint a Kárpát-medence.

Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen egy kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adni, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett. Az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában. 30 éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma pedig azt gondoljunk, mi vagyunk Európa jövője. Hajrá!”

/Tőle tudjuk, hogy “Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Hát akkor hajrá!/

Kapcsolódó

Aki nem tud ultizni, az annyit is ér!

Előző cikkKövetkező cikk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − 11 =

Lemondott a fuvarozói érdekképviselet vezetője 0 27

Csütörtökön lemondott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, döntését a szervezet elfogadta.

Versenyképesség 2.0 – Csekély eredményesség

Szabó György az MKFE keddi közleménye szerint azzal indokolta a lemondását, hogy csekély eredményeket értek el a kormányzati egyeztetéseken a Versenyképesség 2.0 csomagról. A versenyképességi és piacvédelmi javaslatot a szervezet novemberben adta át Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

A leköszönt elnök – mint írták – arra hivatkozott, hogy nem tudja felelősséggel folytatni a megválasztásakor megígért szakmai munkát. Szabó György a Versenyképesség 2.0 végrehajtásán túl gyorsabb és hatékonyabb jogalkotási munkát sürgetett.

A fuvarozói ágazat kapacitásainak csaknem felét képviselő MKFE a közleményben kifejtette, hogy az ágazat és a nemzetgazdaság számára is kedvező megoldások egyelőre nem körvonalazódnak. A 3 ezer tagvállalkozás számára hamarosan új cselekvési terv készül a szakmai érdekek még hatékonyabb képviselete érdekében – írták.

(Forrás: MTI)

A német megszállás és mai „magyarázatai” 0 41

megszallasi emlekmu

Napjaink kurrens magyarázatai: lényegében mindenért a németek felelősek, illetve a megszállást a szövetségesek „provokálták ki”, nem törődve a magyar zsidósággal (sem). Van olyan magyarázat, emlékezés is, amelyet manapság az MTI nem tesz közzé.

A gyalázatos Szabadság téri „emlékmű”

Az első magyarázatot hirdeti a gyalázatos Szabadság téri „emlékmű”: a német birodalmi sas meggyakta a mélyen keresztény, ám magatehetetlen Gábrielt, és gyakorlatilag mindenért ez a sas felelős.

Annyi igazság van ebben a „magyarázatban”, hogy a nemzeti kataklizmához – a zsidók, valamint az elhurcolt cigányok, melegek és kommunisták, ellenállók vagy annak bélyegzettek tragédiájához – kellett a német megszállás. Ám az csupán szükséges, de nem elégséges föltétele volt mindannak, ami történt.

Az előzmények már megvoltak, de az ipari méretű népirtás a megszállás után következett. Annyi egészen biztos, hogy az nem következhetett volna be a magyar állam és némely polgárai megdöbbentő tevékenysége nélkül.

Az USA és a szövetségesek a hunyók

A második, nem teljesen új „magyarázat” éppen ma jelent meg, itt olvasható.

E szerint a szövetségesek mintegy méltatlanul kelepcébe csalták Horthyt, Kállayt, s nem törődve a következményekkel, a rengeteg áldozattal, odadobták az országot a náciknak (Demkó Attila). De ezért az értelmezésért lelkesedett Stumpf  András, és ezt ajánlotta az ellenzéki képviselők figyelmébe a fideszes neoprimitív politikai iskola, papagájkommandó jeles tagja, a mostanában nagyon aktívkodó Böröcz László is.

Ez a két értelmezés egy dologban biztosan találkozik: a magyar felelősség elhallgatásában. Márpedig számunkra –  minden tisztességes magyar számára – elsősorban éppen a magyarok felelőssége a fontos.

Nem kétséges persze, hogy háborúban sokféle meggondolás létezhet, és azok bizony távolról sem mindig emberségesek, tisztességesek. Mégis nehézséget okoz a „szövetséges provokáció” értelmezése.

Önkéntes csatlósok voltunk

Nem feledhető, hogy a náci agresszorok csatlósai voltunk, mégpedig önkéntes csatlósai. A háborúból való kiszállás gondolata a magyar vezetők némelyikének fejében csak a súlyos vereségek után fogalmazódott meg, és keresték a kiugrás lehetőségét. Milyen szövetséges provokációra lett volna ehhez szükség? Mit kellett volna tenniük a szövetségeseknek? Biztatni a magyarokat a nácikkal való további együttműködésre, hogy elkerüljék a megszállást..? S a feltétel nélküli megadás követelménye is a „provokáció” része lett volna..?

Nem vitatom persze, hogy a háborúban a szemben álló felek gyakran törekedtek egymás megtévesztésére – lehet éppen ilyenkor „provokációról” beszélni, de nem tűnik ez sem értelmesnek, sem hasznosnak.

Annyi bizonyos, hogy Magyarországnak kellett viselnie önkéntes hadba lépésének minden súlyos következményét. Ezzel együtt is meghökkentőnek tűnik az állítás, amely szerint a szövetségesek kamuzásból folytatták a tárgyalásokat a magyarokkal, valódi céljuk az volt, hogy a németeket az ország megszállására kényszerítsék.

Talán megkockáztatható: annak az erőnek a hiánya, amely a megszálláshoz szükséges volt, nem jelentett komoly könnyebbséget a szövetségeseknek a partraszálláskor.

Mit jelent az, hogy a legjobban kezelt zsidó közösség?????

Belátom ugyanakkor, hogy – mivel nem vagyok történész – nem igazán lehetek vitapartner ilyen kérdésekben. A fenti megfontolásokat is inkább csak azért írtam le, hogy Borhi egy állítását kerek-perec visszautasíthatónak mondhassam. Az állítás imígyen szól:

Annak ellenére folytatták (a szövetségesek) ezt az irányvonalat, hogy biztos tudatában voltak annak, hogy Magyarországon él „Tengely Európa legjobban kezelt és legnagyobb zsidó közössége”.

Egyszerűen fölfoghatatlan: mit jelent az, hogy „legjobban kezelt”? 1942-ig meghozták a „megfelelő törvényeket” – igazán már csak a holokauszt volt hátra…

De rendben: tegyük föl – de el ne fogadjuk! –, hogy a zsidók lényegében, ahogy a cikk sugallja, a szövetségesek áldozatai. De akkor a provokációk egész soráról kell beszélnünk, azokból az időkből is, amikor a szövetségesek még nem is voltak szövetségesek… És ki kell egészítenünk Gábriel német sas okozta szenvedéseit e  „provokációk” okozta gyötrelmekkel…

Nyilván nyugati „provokáció” eredménye volt a Horthy-rendszer egész antiszemita, „fajvédő” keresztény kurzusa, és természetesen „provokáció” hatására születtek meg a zsidótörvények, jött létre a munkaszolgálat is. A legnagyobb „provokáció” a magyar állam és sok-sok polgárának fölkészítése volt a német megszállásra – arra, hogy utána igen hatékonyan „szedjék össze” a zsidókat.

Mert nem igaz az a mai „kormány” által gyakran hangoztatott állítás, hogy „nem védték meg a magyar állampolgárokat”. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy bizonyos polgárokat a magyar állam kiszolgáltatott, emberhez méltatlan, gyalázatos halálba küldött.

És ezen a tényen semmiféle magyarázat, értelmezés nem változtat. Különös állhatatossággal kell figyelmeztetni erre most, amikor erősödik, régóta erősödik az Eörsi István által leírt lelki igény a fasizmusra.

Hankook – Ellenzéki képviselők a munka törvénykönyve betartását követelik 0 39

hankook

A munka törvénykönyve betartását követelik ellenzéki országgyűlési képviselők a Hankook Tire Magyarország Kft-nél, mert szerintük a cég az egy hete tartó sztrájk kapcsán nem tartja be a vonatkozó jogszabályokat.

A Hankook nem tárgyal a szakszervezettel

A Fejér Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi osztálya előtt tartott keddi sajtótájékoztatón Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a munkáltató szembemegy a munka törvénykönyvével, amikor nem tárgyal a szakszervezettel, miközben a szakszervezetnek alapvető joga a dolgozók képviselete. Hozzáfűzte: a kormánypártok azt mondják, „ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket”, s ez a legnagyobb nemzetközi cégekre is vonatkozik.

Mint elmondta, tartalmas és eredményes beszélgetést folytattak a munkavédelmi és munkaügyi osztály vezetőjével és munkatársaival.

A munkásokat rabszolgaként dolgoztatják

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szerint ebben a kérdésben a kormánynak a „sarkára kellene állni”, annál is inkább, mert a Hankookkal kötött stratégiai megállapodás keretében több tízmilliárd forintos állami támogatást adtak a cégnek. „Az nem járja, hogy a munkásokat rabszolgaként dolgoztatják, jelentős részüket megzsarolják, valamint sztrájktörőket alkalmaznak” – fogalmazott.

Közölte: minden segítséget megadnak a szakszervezetnek a sikeres harchoz, ezért írásbeli kérdést intéznek a területet irányító miniszterhez és nem kielégítő válaszok esetén közadat-igénylést is benyújtanak, hogy megtudják, mi zajlott az elmúlt években a gyárban.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő elmondta, hogy a munkaügyi osztályon folytatott beszélgetésből kiderült: 2010 óta hét munkaügyi és nyolc munkavédelmi hatósági ellenőrzést végeztek a vállalatnál és jelenleg is vizsgálódnak. Jelezte, hogy a szakemberek súlyos hibákat tártak fel, például a védőberendezések működésképtelenségét, biztonságtechnikai hiányosságok sorát, illetve a cég elutasította a légszennyezés-mérésre vonatkozó hatósági kérést is.

Már halálos baleset is történt

A képviselő szerint a hatósági ellenőrzésnek ebben a formában nincs visszatartó ereje, hiszen kétévente van egy súlyos baleset a Hankooknál, legutóbb halálos baleset is történt, miközben a hatóság 200 ezer és ötmillió forint közötti bírságokat szabott ki. Rámutatott, hogy a hatósági szakemberek létszámának és bérének emelése mellett a kiszabható bírságok összegének növelése lenne a megoldás.

Szabó Zsolt a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője úgy vélte, ebben a helyzetben Dunaújváros fideszes polgármesterének az lenne a feladata, hogy ott legyen a cégnél és tárgyaljon a cégvezetéssel, segítsen a probléma megoldásban. Felszólította ezért Cserna Gábort, tegyen meg mindent a helyzet megoldásáért és javasolta, hogy a város kössön stratégia együttműködést a céggel és ebben világos feltételeket szabjon, milyen normákat kell betartaniuk.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

A Hankook-sztrájkban a dolgozók 70 százaléka vesz részt – a cégvezetés etikátlan lépései

Most Popular Topics

Editor Picks

Megosztás