Blogbazár
Ideje lenne belátni: pökhendi nacionalizmussal nem bekkeljük ki a következő éveket
A koronavírus globális terjedése és az azt övező pánik sok tekintetben válaszút elé állítja az újkori társadalmainkat, beleértve mikroközösségeinket, de szélesebb politikai- és gazdasági szövetségeinket, így az Európai Uniót is.
A fideszes holdudvar gumigerincű különítményének Európa-ellenes rigmusai
már menetrendszerűen megérkeztek, a bármilyen eléjük rakott hangszeren játszani képes kórus az Unió szétesését vizionálja; sőt, drukkol neki. Pedig épp a mostani járványhelyzet mutatja meg, hogy mennyi valóságalapja volt a Brüsszel-ellenes plakátizmozásnak (semmi!), és mennyit ér a kuruckodó kivagyiság egy olyan fenyegetéssel szemben, amely nem ismer sem embert, sem Istent, de még drótkerítést vagy kétharmadot sem. Aki a vírus határokon átívelő pusztítása után is kizárólag körbezárt nemzetállamokban látja a jövőt, az vagy egy gazember vagy fogalma sincs az emberiség eddigi történelméről. Régi mániám felhívni arra mindenki figyelmét, hogy míg a patriotizmus nagyszerű és támogatandó ideológia, a pökhendi nacionalizmus azonban leginkább csak azoknak áll jól, akik mögött kontinensnyi ország, időzónákon átívelő nagyságú gázmezők, de legalábbis egy szemmel látható méretű hadsereg áll.
A bicepszméregető magatartás csak addig kifizetődő, amíg kisebb bicepszűekkel kekeckedik az ember.
Azok pedig hamar elfogynak. Mindezt csak azért teszem megint az asztalra, mert a koronavírus tökéletesen rámutat a jelenkori társadalmi- és politikai berendezkedésünk hiányosságaira, de legalábbis valódi kihívásaira. Amire sajnos a magyar kormányzati ideológiai tábor egyelőre a lehető legrosszabb választ látszik megadni. A közpénzből kitartott NER-kompatibilis megmondóemberek ugyanis (és legyünk korrektek: ez sajnos nem csak magyar illiberális sajátosság) épp a nacionalista betokosodás felé mozdulnak el, ahelyett hogy a még mélyebb együttműködések egyetlen megoldása felé nyitnának. Tökéletesen látszik, hogy jelenkorunkat és generációnk életét a globális járvány(ok) mellett a klímaváltozás, a migráció és a mindezeket szorosan követő gazdasági válságok uralják és fogják még uralni. Egyik sem oldható meg pusztán tagállami szinten, egyiket sem lehet falak mögé bújva kibekkelni, amíg elmúlik.
Ha a világunk nem a szolidáris együttműködést választja, akkor rövid időn belül bizonyosan meg fog szűnni abban a formában, ahogyan most ismerjük.
Az Európai Unió a béke projektje
Annak betonba öntése, hogy egységesek vagyunk a különbözőségünkben, együttműködünk mindannyiunk előnyére, a konfliktusainkat pedig kerekasztaloknál vitatjuk meg, nem pedig világháborús lövészárkokban. Az EU, mint intézmény – az eddig ismeretlen helyzetre adott olykor lassú és következetlen válaszaival együtt – jól vizsgázik, a mechanizmusok beindultak, a mentőcsomagok sorra jönnek le a futószalagról, vagyis a kormány által rühellt „Brüsszel” teszi a dolgát. Az Európai Unió, mint közösség azonban már kevésbé jól vizsgázik, mutatja azokat a lázas tüneteket, amelyeket a koronavírus mellett az illiberálishoz hasonló kórokozók okoznak. Széthúzás, látszatszolidaritás, egymásra mutogatás és ebben a helyzetben különösen szánalmas EU-ellenes hangok. Pont ez az időszak bizonyítja, hogy mélyebb integráció kell bizonyos területeken, így például az egészségügy szervezésében. Az ellátórendszereink kapacitása, felkészültsége és minősége ugyanis súlyos különbözőségeket mutat.
Az EU építménye pedig nem lehet egy olyan jenga-torony,
amelyből tagállami nagyképűség, felkészületlenség vagy épp hanyagság miatt kieshetnek egyes tartóelemek és a megborult egyensúly akár az egész építményt maga alá boríthatja. Meg kell erősíteni az alapokat, ezt pedig csak szorosabb integrációval tudjuk megtenni. Az izraeli sztárfilozófus – az Orbán Viktor által is nagy kedvvel olvasott – Yuval Noah Harari szerint súlyos kérdésekben kell választanunk majd a koronavírus levonulása után: a totalitárius megfigyelés és a polgári szabadságjogok megerősítése között, illetve a nacionalista bezárkózás és a globális szolidaritás között kell majd választanunk. Nem kérdés, hogy én utóbbiakra szavazok.
Az Európai Unió messze nem tökéletes, de olyan, mint a demokrácia:
egyelőre nem találtunk fel jobbat nála.
Aki pedig a gyengítésén dolgozik, hanyatlását ünnepli, vagy a megszűnését akarja, az egyértelműen háborús pusztulásba hajt mindannyiunkat. A járványhelyzet is arra tanít tehát, hogy pökhendi nacionalizmus helyett tisztességes patriotizmus kell, a globális fenyegetésekkel szemben pedig globális összefogásra van szükség. Nincs más út, olvassanak ki bármit is a Karmelita üveggömbjéből.
