Connect with us

Bulvár

Időjárás – Elmossa, vagy nem az eső a majálisokat?

Megosztás

Megmutatjuk, milyen időjárásra számíthat az elkövetkező napokban.

Megosztás

Ha kíváncsi, tervezhet-e majális-kiruccanást, vagy valamilyen egyéb szabadtériprogramot, esetleg csak csendes sétát május 1-re, most megmutatjuk, milyen időjárásra számíthat az elkövetkező napokban.

Ilyen majálisi időjárás lesz

Vasárnap délután a Dunántúlon és a Tiszántúlon is felélénkül, olykor erős lökések is kísérhetik az É-ias szelet. Napsütés, illetve változóan felhős ég mellett, elszórtan kialakulnak futó záporok is, melyekre elsősorban a középső országrészben van esély. A Duna vonalában és a Duna-Tisza közén, úgynevezett összeáramlási zónában lehetnek intenzívebb záporok, zivatargócok is, melyeket dörgés, villámlás, felhőszakadás, jégeső kísérhet. Az ország északkeleti felén is enyhül az idő, miközben nyugaton kissé visszaesik a hőmérséklet a szombatihoz képest. Este nagyrészt megszűnnek a csapadékgócok, kitisztul az ég. Nyugaton és keleten még élénk, gyakran erős lökések kísérik az É-i szelet. Éjszaka, a Dunántúlon fordulhat elő elvétve kisebb zápor, és ott lesz felhősebb az ég, másutt derült, csillagfényes égbolt várható. Nyugaton átmenetileg legyengül, majd DK-re fordul és hajnaltól ismét élénkül a szél. Keleten élénk, erős ÉK-i szél lesz jellemző.

Hétfőre változó vastagságú, többnyire áttetsző, de néhol meg-megvastagodó fátyolfelhőzet melletti szűrt napsütés várható. Délelőtt valószínű zavartalanabb napsütés, majd nyugat felől sodródik az ország fölé a változó vastagságú felhőzet, ami elsősorban a Dunántúlon szűri a napsugarakat. Keleten egész nap tartós napsütésre lehet számítani. Eső estig nem valószínű. Mérsékelt, kissé élénk K-ies szél fúj. A keleti, délkeleti országrészben lesz a legenyhébb a délután, ott 20 fok fölötti hőmérséklet lesz a jellemző, míg a felhősebb nyugati területeken 1-2 fokkal 20 fok alatt maradhat a jellemző maximum érték. Éjszaka nyugaton erősebben, keleten vékonyabban, szakadozottabban felhős ég lesz jellemző. A Dunántúl nyugati térségében, szórványosan kisebb eső, záporeső is előfordulhat. Másutt nem valószínű csapadék. Eleinte gyenge légmozgás várható, majd a déli és középső országrészben feltámadhat a D-i szél.

A hét további napjai?

Keddre növekvő előrejelzési bizonytalanság mellett, ismét elromlani látszik az idő, mediterrán ciklon alakíthatja időjárásunkat. A Tiszántúlon változóan felhős-napos, enyhe, kissé fülledt időre, míg a Tiszától nyugatra erősen felhős, a Dunántúlon borongós idő a valószínűbb, a középső országrészben záporokkal, zivatarokkal, míg nyugaton tartósabb esővel. A hőmérsékletben is nagy lehet a különbség: keleten 20 fok fölötti, míg nyugaton 15 fok körüli maximum hőmérséklet ígérkezik.

Szerdán még a ciklon hidegfrontja alakíthatja a térség időjárását. Élénk, nyugaton és keleten erős É-i szél fúj. Zömében felhős lesz az ég, északnyugaton, nyugaton szakadozhat fel a felhőzet, lehet említést érdemlő napsütés. Záporok szerte az országban előfordulhatnak a nap folyamán, illetve a még mindig enyhébb délkeleti térségben zivatargóc is kipattanhat.

Csütörtökön, a Dunántúlon már napos, száraz, enyhülő, a középső országrészben változóan napos-felhős, szórványosan záporos, míg a Tiszántúlon délelőtt még alapvetően felhős, záporos, hűvös idő látszik valószínűbbnek. Ott délután kezdhet szakadozni a felhőtakaró. Nyugaton és keleten még élénk É-i légmozgás várható.

 Péntekre és szombatra egyelőre országszerte változóan felhős-napos idő a legvalószínűbb. Egy-egy futó zápor is kialakulhat, melyre pénteken a keleti, szombaton pedig már a nyugati országrészben van inkább esély – Eume.

Ez is érdekelhet!

Szerző