Időjárás előrejelzés a tavasz első napján az évszak első hetére

Hétfőn frontmentes, túlnyomórészt szikrázóan napos idő lesz. Kora délután kellemesen enyhe időjárás vár ránk, pár fokkal a március elején szokásosnál magasabb hőmérséklet valószínű. Éjszaka is marad a felhőtlen, csillagfényes égbolt. Párásodhat a levegő, foltokban köd is képződhet, de sűrű, kiterjedt köd nem valószínű. Fagypont köré hűl a levegő.

Kedden ködös reggel lehet

Kedden reggel lehet ugyan párásság, itt-ott ködfoltok, de napközben a napsütés lesz jellemző felhőtlen égbolt mellett. A gyenge, az északnyugati térségében olykor kissé élénkebb délies légmozgással árnyalatnyit enyhébb levegő érkezik térségünkbe.

Éjszaka is marad a felhőtlen, csillagfényes, szélcsendes idő. Kissé párásodhat a levegő. Hajnalra ismét fagypont köré hűl a levegő.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

hétfő délután délnyugaton +11, északon, északkeleten +9,

kedd reggel -2 – +2,

kedd délután délnyugaton +13, északon, északkeleten +11,

szerda reggel -1 – +3 fok körül alakul.

időjárás, felhívás

A hét közepétől

– Szerdán és csütörtökön reggelenként fagypont körüli, délutánonként pár fokkal +10 fok feletti hőmérséklet ígérkezik. Napról-napra melegszik a levegő. Sok napsütés, többnyire felhőtlen égbolt ígérkezik, csapadék nélkül. A hajnali órákban párásodás, foltokban köd előfordulhat.

– Előreláthatólag péntekre érkezik a következő időjárási hidegfront megerősödő északi széllel, lehűléssel, záporokkal. Este, éjjel nyugaton és az északi országrészben hózápor is előfordulhat.

– Szombaton szeles, hideg időjárás ígérkezik. Csökken a felhőzet, kisüt a nap, de elvétve előfordulhat futó hózápor.

– Vasárnapra a front elhagyja térségünket. Mögötte nyugodt, tiszta, napsütéses, de hideg idő a legvalószínűbb. Reggel erősebb fagyra készülhetünk.

FRISS HÍREINK!>>>>>

Orvosmeteorológia és az időjárás

Hétfőn és kedden frontmentes, napos időnk lesz. A hajnali órákban fagypont köré hűl a levegő, majd napközben ismét 10 fok köré, kevéssel a fölé enyhül. A napsütéses, szélcsendes időben kellemesen alakul a hőérzet, de fontos a réteges öltözködés, mert árnyékban azért hűvös van, könnyen megfázhatnak! A tavaszi időjárás hatására elkezdődött a pollenszezon: a kora tavasszal virágzó növények virágpora már okozhat allergiás panaszokat. Ilyen a mogyoró és az éger, de a következő hetekben megjelenhet a fűz, juhar, nyár és szil pollenje is. (eumet.hu)

időjárás, figyelmeztetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük