Connect with us

Sport

Időutazás, 130 év a torna történetében

Megosztás

Bemutatták az „Időutazás, 130 év a torna történetében” című könyvet, amely a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) sportágtörténeti sorozatának harmadik darabja.

„A mi korosztályunknak a könyv szent dolog. Ebből tanultunk, ez jelentette a szórakozást, a tatai edzőtáborban is rendkívül fontos volt számomra az olvasás. A könyvek nagyon sokat jelentenek az idősebb generációknak, ezt a kötetet is nagy értéknek tartom, ami szövetségünk gondozásában megjelent” – kezdte a szerdai, budapesti könyvbemutatót Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke.

Hozzátette, a 904 oldalas, mintegy négyezer fényképet és dokumentumot tartalmazó kiadvány gyakorlatilag egy fotóalbum, amelyben a tornasport „hazai honfoglalásától” kezdve minden megtalálható.

„A sportág értéke, ha a történelmét, a nagyjait megbecsüli. Ebben a könyvben mindannyian benne vagyunk, az elkészítése hihetetlenül nagy munka volt” – vélekedett a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka.

A magyar tornasport krónikája, valamint „A Magyar Torna Szövetség 125 éve” című kötet után ennek a műnek is Karácsony István a szerzője. Mint kifejtette, ünnepnap számára, hogy bemutathatják az elkészült könyvet, amelynek elkészítésében nagyon sokat segítettek azok az egykori versenyzők, edzők, sportvezetők, akik fényképeket küldtek.

„Ez a kötet mindenkiről szól, nem csak az olimpiai bajnokokról. Arról is, aki csak egyszer belépett a tornaterembe vagy felhúzta a tornadresszt” – fogalmazott Karácsony István. Hozzátette, nem csak a képek megszerzése és beillesztése, de a szereplők azonosítása és az események datálása is rendkívül nehéz feladat volt.

A könyv megvásárolható a Magyar Torna Szövetség irodájában 5500 forintos áron.

(MOB)

Még több SPORT!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük