Abban mindenképpen igaza van Lázár miniszternek, hogy a nemzeti konzultáció egyedülálló Európában. Naná, hogy az! Nincs még egy ország az EU-ban, amelyik – az urainak hála – hasonló módszerrel veszejtette volna el européer, humanista jellegét…
[mnky_ads id=”80″]
Történt pedig, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az idei utolsó kormányinfón avval kérkedett a kabinet nevében:


a 2,3 millió vélemény egyedülálló Európában, a magyar kormánynak volt egyedül bátorsága az európai társadalmakat és azok átalakítását illető kérdésekről megkérdezni az állampolgárokat”…

Népszavazás helyett nemzeti konzultáció

Ne firtassuk most, hogy korrekt-e népszavazás helyett nemzeti konzultációt tartani! Azt se, hogy mekkora a különbség az utólag hivatkozási alapként említendő „magyar emberek” halmaza és a közülük nemzetileg konzultálni hajlandók halmaza között. De még azt se, hogy összevethető-e az efféle konzultáció egy érdemi, reprezentatív közvélemény-kutatással…

Tekintsük csupán azt: a milliárdokat felemésztő gyűlöletkampánnyal, óriásplakát-áradattal, médiarohammal megdolgozott magyar nemzetből ebben a (korántsem nemzeti, hanem csupán a fideszes hitű kisebbség által reagálásra méltatott) nemzetinek mondott konzultációban egyáltalán megkérdeztek-e bárkit is arról: ő mit gondol?

Nem is igazi kérdéseket tettek fel!

Egyszerűen a híveik egyetértését kérték. Azt, hogy a hatalmi pozícióból sulykolt véleményükre ugyan bólintsanak már rá. És igen: lehettek bő kétmillióan, akik megtették. Ki hitből, ki érdekből, ki félelemből, hisz’ állása, családja van…

Hanem mégis: ugyan miféle bátorság kellhetett ehhez egy centrális erőterű illberális hatalomnak, amely maga mögött tudhatja a törvényhozás többségét, az egész államapparátust, az összes erőszakszervezetet?…
[mnky_ads id=”3390″]

Ez kérem egyszerűen szánalmas!

Éppen annyira, mint ha a hozzánk mindhalálig hűséges házőrző kutyánkat „bátran” rövid láncra vernénk és rendre sorozatos fegyverpufogtatással s a megafonból hatalmas hangerővel sugárzott mennydörgő hangokkal riogatnánk az ebet. Néha koplaltatnánk is szerencsétlen párát, máskor vetnénk elé némi csirkefejet, farhátat, nehogy biztonságban érezze magát. És az utcáról beinvitált botos idegenekkel naponta még alaposan meg is veretnénk. Azután, ha kellően megvadult, ha már őrjöngve, acsarogva ugat meg minden arra járót, akkor „konzultálnánk” vele. Roppant „bátran”. Valahogy így:

Bundás! A házunkhoz közelítő idegen emberek nagyon veszélyesek. Csak fájdalmat okozhatnak neked. Valószínű, hogy az életedet, és a valamennyiünk táplálékát szolgáltató baromfiudvar népének sőt, talán még a te szeretett gazdádnak is az életét fenyegetik. Ha eltűrnénk, hogy bántatlanul jöhessenek-mehessenek a kerítésünkön belül, elvennének tőlünk, tőled is mindent! És ha meg akarnád védeni a birtokunkat, akkor biztos, hogy bottal alaposan helyben hagynának, talán még agyon is csapnának!

Egyetértesz-e azzal, hogy az idegen a legfőbb ellenségünk, a létünket fenyegeti, és a leghelyesebb lenne letépni minden gyüttment tökeit és átharapni a torkát?

Igen – Nem

Ehhez kellene a bátorság? Ugyan már!…

Egy szenvedélyes vadász, aki gyakorta fegyverrel a kezében jár, igazán tudhatná, hogy a célzáshoz, a lövéshez sem kell bátornak lennie. Elvégre a célba vett nyúlnak, fácánnak, őznek, vaddisznónak kell szembenéznie a halálos puskacsővel – még utoljára. És azt is tudhatná: sem az emberek sem a házőrzők sem a vadászkutyák megvadítása nem bölcs, pláne nem bátor tett. A megszelídítésük talán inkább.

Ha pedig példákat keres Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a bátorságra, nem kell értük messzire, Európa más országaiba mennie: Orbanisztánban is megtalálja az esendőket, a hatalom kényének-kedvének kiszolgáltatott embereket védő humanisták, a filantrópok, és az állatokat, a fákat, a természeti környezetet védő civilek között.

Több tiszteletet a bátraknak!

(végépé)
[mnky_ads id=”3811″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét