Connect with us

Ez a nap

Igazuk van a betegeknek

Megosztás

A kórházfenntartó friss listája szerint nagyon sokat, akár 3 és fél évet várnak a betegek az endometriózis miatt szükséges bélműtétre, bár ezt az egészségügyi kormányzat nemrég még cáfolta.

Vizsgálat indult a Semmelweis Egyetemen annak tisztázásra, hogy az intézmény nőgyógyászati klinikáján miként ítélhettek négy-öt éves várakozásra súlyos fájdalommal élő endometriózisos betegeket. Néhány napja pedig nyilvánossá tették a számukra nyitott várólistát a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján. Eszerint most 136-an várnak a szükséges bélműtétre, a sor végén állók három és fél évig. Nagy lépés ez, ahhoz képest, hogy január 9-én még kormányzati közlemény cáfolta, hogy két hónapnál tovább bárkinek is várnia kellene erre a beavatkozásra.

Krámli Kinga énekesnő nemcsak hogy átszakította a „hallgatás falát”, de igazított kicsit a hazai kezelések szervezésén. A 34 éves nő január hetedikén a közösségi portálon azt írta: annak ellenére, hogy a bélendometriózisa állandó szenvedést, nem csillapítható fájdalmakat okoz, csak négy év múlva, 2022-re kapott kapott időpontot a műtétre. Orvosa alternatívaként azt ajánlotta: 2 millió forintért magánellátásban szinte azonnal műtőasztalra kerülhet, és nem kell várnia.

A NEAK a bejegyzés másnapján azonnal közleményben igyekezett cáfolni az énekesnőt, mint írták: átlagosan csak egy-két hónapot kell várni Magyarországon a szülőkorú nők 10 százalékát érintő betegség műtétjeire.

Azóta kiderült az is, hogy a több éves várólista egyik indoka az, hogy a súlyosabb, bélérintettségű betegségek operációjához szükség van egyszer használatos bélvarró gépre. Ám ezt szigorú kvóta szerint osztják, és darabonként finanszírozza a biztosító. A klinika, ahol ezt a műtétet végzik, heti egy darabot kap.

A Népszava más forrásból úgy tudja: ha az egészségbiztosító jelzést kap extra-igényről, azt rendszerint teljesíti, de a Semmelweis Egyetem nem kérte, hogy többet kapjon. Sőt, az utóbb nyilvánosságra került várólistán is az látszik, 2021-ig is heti egy műtétet terveznek.

Mi az endometriózis?

A betegség lényege, hogy a méhnyálkahártya sejtjei, szövetei megtelepszenek a test más szervein – a méh külső falán, a petefészkeken, a méhtartó szalagokon, a húgyhólyagon, a beleken, a külső nemi szerveken, az ízületeken, a tüdőn, sőt olykor még az agyban is. Ezek az eltévedt szövetek máshol éppúgy viselkednek, mint a méhben: menstruáció idején megvastagszanak, véreznek, ami a szervezetben gyulladást, hegesedést, erős fájdalmat, görcsöket okozhat.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük