Operatív törzs bejelentése: így kezdik meg a háziorvosok a lakosság oltását!

Jövő héten kezdődik a regisztrátlak oltatása Magyarországon, kor alapján, de abban a sorrendben, ahogy regiszrációjukat leadták – jelentette be az operatív törzs mai napon tartott sajtótájékoztatóján Dr. György István.

Bízunk benne, hogy heteken belül felgyorsulnak az oltások – fogalmazott Dr. György István államtitkár

Ehhez minden megyében, a védelmi bizottságok mellett, oltási csoportok jöttek létre, összesen 20 helyszínen.

Eddig Magyarországra 200 ezer ember oltásához érkezett oltóanyag, a hétvégéig a teljes mennyiség elhasználásra kerül, ehhez még 30 ezer ember beoltására van szükség. Ezekben a napokban lezárul az egészségügyi dolgozók és idősotthonok lakóinak kampányszerű oltása. Az oltócsapatok most csütörtöktől vasárnapig 1845 intézményben fognak oltani, csütörtökön 244 intézményben oltottak, ma 456 intézményben fog oltani 255 oltócsapat.

Jövő héten kezdődik a regisztrátlak oltatása

– mondta Dr. György István, aki azt is hozzátette, ebben a háziorvosok is részt vesznek, erről tájékoztatást ma kapnak az orvosok.

Annyit viszont elárult, hogy 1800 háziorvos kap majd egy-egy ampulla Moderna-vakcinát, ez 10 személy oltására elegendő.

A lista alapján 10 személlyel kell leegyeztetniük az orvosi tapasztalataik alapján az oltatást. Mint fogalmazott,

először életkor, majd regisztrációs sorrend alapján oltatnak.

Összesen 5004 olyan háziorvosi praxis is kijelölésre került,

ameleknek az lesz a feladata, hogy a körzetükben találjanak 6 olyan személyt, akiket a velük való egyeztetés alapján betegszállítókkal a megyei oltópontokon kapják meg a Pfizer-vakcinát.

Összesen tehát több mint 48 ezer ember oltására kerül majd sor.

Az oltásra jelentkezők a regisztráció sorrendjében kerülnek beoltásra. Hasonlóan van ez az influenza-oltással is

-mondta el György István.

“Ez a következő hét pilot-hét lesz. Mindenki oltására sor fog kerülni, a beérkező vakcinák függvényében”

Ha maradék oltóanyag keletkezik kinyitott ampullából,

ezt olyan személynek kell adni, aki az előzetesen regisztráltak közül kerül ki, vagy olyan egészségügyi dolgozó, aki az oltásra várakozik. 6-nál kevesebb jelentkező esetén nem nyitnak ki ampullát, de gondosan ügyelnek arra, hogy ne legyen elhasználatlan vakcina.

Müller Cecília tisztifőorvos hozzátette, hogy jelenleg többféle vakcina áll lehetőségként előttünk: a Pfizer és a Moderna mRNS-vakcináival folyik jelenleg az oltatás. Hozzátette, ma

az OGYÉI kiadta az engedélyt a Sinopharm készítményére is, vagyis a Pfizer, a Moderna, az Astrazeneca és a Sputnyik után a Sinopharmmal is olthatunk, így bővül a paletta, remélhetőleg rövidebb idő alatt véghez tudjuk vinni az immunizációt.

blöff

2 hozzászólás

  • Avatar
    2021.01.29 - 14:04
    Közvetlen hivatkozás

    Nem esett szó a beteg állapotáról (súlyos krónikus betegség) csak a kor és regisztráció időpontja határozza meg a sorrendet ?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük