Connect with us

Kerítésen túl

Így látja az egykori CIA szakértő, kik lehetnek Putyin gyilkosai – Oroszország a szétesés határán

Megosztás

Paul Goble író, publicista, egykori CIA szakértő szerint Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának következtében Oroszország annyira meggyengülhet, hogy végül teljesen széteshet,

Megosztás

Paul Goble író, publicista, egykori CIA szakértő szerint Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának következtében Oroszország annyira meggyengülhet, hogy végül teljesen széteshet, a területén pedig egymással háborúzó, atomfegyverrel is rendelkező miniállamok jöhetnek létre.

Mi lesz veled Oroszország?

Goble régóta elismert szakértője a posztszovjet térségnek és Oroszországnak, korábban a CIA-nak és (az idősebb George Bush elnöksége idején) az amerikai külügyminisztériumnak is dolgozott tanácsadóként. Most a The Sun című brit lapnak, amelyet az rtl.hu szemlézett  azt mondta:

„Az emberek most sokkal nyitottabbak arra a lehetőségre, hogy az Oroszországi Föderáció talán nem marad egyben”.

Putyin a gyors győzelem reményében indította meg Ukrajna invázióját, de a vártnál jóval erősebb, szervezettebb ukrán ellenállás, illetve a nyugati segítség oda vezetett, hogy több mint egy éve kénytelen véres harcokat vívni, amelyek az ország tekintélyét is megtépázták. Hivatalos veszteségadatok nem ismertek, de az ukrán védelmi minisztérium szerint az orosz halottak száma megközelíti a 200 ezret, illetve több mint 7000 milliárd forint értékű felszerelés veszett oda.

„Úgy gondolom, hogy kaleidoszkópszerű lesz. Kaotikus lesz: amit az egyik évben látunk, az két év múlva már nem lesz ugyanaz”

– mondta Goble, aki szerint a világ egy új Jugoszláviával áll szemben, csak éppen atomfegyverekkel.

„Azt állítom, hogy ezúttal a szétesés időszaka rendezetlenebb, hosszabb és sokkal változatosabb lesz, mint 1991-ben volt”

– fogalmazott a szakértő.

Az orosz állam aggóniája

Szerinte Putyin „végzetes hibát követett el Ukrajna lerohanásával”, és azzal, ahogyan Oroszországot irányította, mivel „alapvetően instabillá tette az országot”. Az ukrajnai háború Goble szerint veszélybe sodorta Putyin azon képességét, hogy hatékonyan irányítani tudja a hatalmas országot:

„Megkérdőjelezte a Moszkva központú állam képességét, hogy bármit is irányítani tudjon azona a területen, amelyen ma képes. (…) Az orosz állam haláláról beszélünk, és az állam halála utáni káoszról, ahogy a különböző alkotórészek kialakulnak és megpróbálják rendezni a dolgokat“

– mondta Goble. Ahogy a központi hatalom összeomlik, a mai Oroszország helyén helyi hadurak (helyi politikusok, üzletemberek, katonatisztek vagy az etnikai kisebbségek vezetői) által irányította „proto-államok” jönnek lére, amelyek hol szövetséget kötnek egymással, hol háborúznak egymás ellen.

Goble szerint Vlagyimir Putyin ezt már nem fogja megélni, mivel meghal, mielőtt a teljes szétesés bekövetkezne.

A legvalószínűbb az, hogy az orosz elnököt olyan emberek ölik meg, akik rájönnek, hogy tönkretette az országot.

-fejezte be az egykori CIA szakértő interjújának szemléjét az rtl.hu.

 

Szerző