Connect with us

Voks 2022

Így magyarázkodik Kubatov Gábor a hatalmas a szegedi fiaskó miatt

kubatov
Megosztás

Szeged nagyon fontos a Fidesznek. Meg is tettek mindent – a maguk módján –, hogy elüssék Botka Lászlót és csapatát a választási győzelemtől. Még a nagyágyút , a listás Kubatov Gábort is bevetették, de hiába.

Mindent elkövettek, de tényleg „elkövettek”!

Budapest után a Tisza parti város dicsekedhet azzal a kétes címmel, hogy náluk volt a második legmocskosabb Fidesz-kampány. Kubatov és csapata éppen csak pedofíliával nem vádolta meg Botka Lászlót, de azon kívül szinte minden mással megpróbálták besározni. Annyi borzalmat hordtak össze róla, hogy az szinte természetesen lett kontraproduktív, különösen úgy, hogy egyik vádjukat sem tudták bizonyítani.

Kubatov így próbálja a vereséget nem csak relativizálni, de egyben magyarázni is:

„Egy remek jelölttel, és egy nagyon jó képviselőjelöltekből álló csapattal növeltük a szavazatszámunkat 2014-hez képest. Azt gondolom, ez a Szeged már nem ugyanaz, mint azelőtt volt. Tudom, hogy sok jobboldali ember Szegeden most csalódott és ez érthető, de higgyék el, nem szabad föladni, elkeseredni. Ma már szerintem büszkén lehet és kell vállalni, hirdetni a konzervatív, polgári értékrendet és elveket. Mi pedig folytatjuk azt a munkát amit elkezdtünk, az építkezés nem áll meg. Sok jó ember, egy kiváló csapat fogott össze és időt, energiát nem kímélve dolgozott a jobboldalért. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki vasárnap a Fidesz jelöltjeire és Nemesi Pálra szavazott! Remek képviselőink lesznek a városi közgyűlésben, akik a szegediek érdekeit szem előtt tartva küzdenek majd, és mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy Botka László és csapata leváltható, egy sokkal jobbra. Azt, hogy van alternatíva, már most is sokan fölismerték, hiszen 25 ezer szegedi támogatta a jelöltjeinket és a város gazdasági, infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó terveinket.” (delmagyar.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük