Így működik a négyzetméter-alapú korlátozás a szupermarketekben – ahol már bevezették
Megosztás
Teljes az őrület! Ahelyett, hogy a Húsvétkor szokásos jövés-menés tiltásáról szólna minden, a nap híre, hogy feloldhatják az általános boltzárat, helyette új, részletesebb vásárlási korlátozásokról tárgyalhat a kormány a Kereskedelmi- és Iparkamara javaslata alapján – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Teljes az őrület! Ahelyett, hogy a Húsvétkor szokásos jövés-menés tiltásáról szólna minden, a nap híre, hogy feloldhatják az általános boltzárat, helyette új, részletesebb vásárlási korlátozásokról tárgyalhat a kormány a Kereskedelmi- és Iparkamara javaslata alapján – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő többek között négyzetméter-alapú korlátozások lehetőségét említette
A Blikk összeszedte, hogyan is működik ez ott, ahol már bevezették.
Valahogy így leshet….
Az áruházi „beengedő-emberek” felügyelik a bejáratokat, limitálják például a bevásárlókocsit számát és alkalmazzák az
„egy ki, egy be” elvet,
azaz a soron következő vásárló csak akkor léphet be a boltba, ha az előző már elhagyta azt.
Mennyi az annyi?
Pontos hazai információk még nincsenek, hiszen a kormány csak holnapi ülésén tárgyal egyáltalán az ötletről. Támpontul azonban álljon itt egy külföldi példa! Tavaly a Tesco az Egyesült Királyságban nagyság szerinti sávokba sorolta üzleteit, és e szerint határozta meg, egyszerre mennyien lehetnek egy légtérben:
A lánc legkisebb, nagyjából 180 négyzetméteres boltjaiba egyszerre 10 vásárlót engedtek be Angliában.
A hazai Tesco Expressz-méretű, 200-300 négyzetméteres boltokban 15 fő tartózkodhatott egyszerre,
a körülbelül 2000-2300 négyzetmétertől kezdődő hipermarketekbe 150 főnél indult a vásárlói limit,
a nagyjából 3000 négyzetméteres bevásárlóterületű üzletekbe 200 fős határt szabtak, (ebbe a kategóriába idehaza például a kőszegi vagy sárvári üzletek tartoznak).
Az 5000, illetve 6000 négyzetmétert meghaladó bevásárlóterületű üzleteiben 300 főnél húzták meg a határt. (összehasonlításképp: 5 ezer négyzetméteres kategóriába idehaza a például a lánc soproni, gödöllői, salgótarjáni, vagy váci, gyulai boltjai tartoznak, ennél is nagyobbak több budapesti üzletük, székesfehérvári, szegedi, miskolci, nyíregyházi hipermarketjük, vagy budaörsi központjuk – forrás innen)
Általánosságban az mondható el: 5 fő mehetett be a Tesco üzleteibe 1000 négyzetlábanként, azaz nagyjából 92 négyzetméterenként.
Meddig bírják a csomagszállítók az iramot? - Beindult a vásárlás-őrület!
Lelkesító-üzemmódra kapcsolt a kormány-kommunkáció - Orbán-fotó, mint "vivőcucc"
"Csernobilban sem történt semmi említésre méltó, emlékszünk, a Szovjetunió épp legyőzte és megelőzte életszínvonalban a hanyatló Nyugatot!"