Connect with us

Koronavírus

Így nem fog menni! Napokig várta a mentőket egy koronavírus-fertőzött, a kontaktlistáját túl hosszúnak találták….

figyelem-minden-magyarorszag
Megosztás

A világban mindenhol a koronavírus második hullámáról szólnak a hírek, Orbán satufékszerű szigorítást helyezett kilátásba. Úgy tűnik, a mindenkinél jobban teljesítő  Magyarországon nem csak a „népek” nem veszik komolyan a veszélyt, de az”illetékesek” sem.

Négy napig várt, majd elment otthonról….

Négy napig várt a mentőautóra egy nő, hogy teszteljék koronavírusra

– számol be az RTL Híradó. A tesztet – amit a mentők végeznek – háziorvosa rendelte el, mivel a fertőzés tüneteit mutatta. A negyedik napon végül előzetes egyeztetés nélkül érkeztek meg a mentők, a nő pedig ekkor éppen nem volt otthon, mivel – érvelt a Híradónak –

tünetei elmúltak.

Magánúton mégis elvégeztette a koronavírus-tesztet, ami pozitív eredményt hozott

Ekkor a Népegészségügyi Központtól azonnal felhívták, hogy kikérdezzék, kivel találkozott az elmúlt egy hétben, majd karanténba került. Ezután egy rendőr kereste fel otthonában, aki állítólag nem tudta, hogy a tesztje pozitív lett, és ugyancsak kontaktjai után érdeklődött. A rendőr a nő elmondása szerint

hosszúnak találta a listáját azoknak, akikkel találkozott, ezért idő előtt leállította a felsorolásban.

Más „finomságok”…..

csillagjegy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük