Kerítésen innen
Így utazhatunk nyáron külföldre!
A legtöbb ember már nagyon utazna, és rettentő sokan terveznek külföldi nyaralással is. Ez utóbbiaknak még annál is jóval több dologra kell figyelniük, szabályt kell betartataniuk mint „békeidőben”, egy szó mint száz utazhatunk, de nem lesz egyszerű.
A legtöbb ember már nagyon utazna, és rettentő sokan terveznek külföldi nyaralással is. Ez utóbbiaknak még annál is jóval több dologra kell figyelniük, szabályt kell betartataniuk mint „békeidőben”, egy szó mint száz utazhatunk, de nem lesz egyszerű.
Júniusban jöhet a „zöld útlevél”
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja március közepén azt jósolta, hogy még nyár előtt jöhet az immunitást igazoló irat, amelyre digitális zöld útlevélként (Digital Green Certificate) hivatkoznak. Ezt a dátumot néhány héttel később június 15-re pontosította, egyben reményét fejezte ki, hogy az idei turistaszezon is lesz olyan, mint a tavalyi, ami a várakozások ellenére végül nem is sikerült olyan szörnyen.
Az irat tartalmazni fogja, hogy a tulajdonost beoltották-e már a koronavírus ellen, vagy meggyógyult-e belőle, illetve produkált-e negatív tesztet. Az okmányt az unió minden tagállamának nyelvén (így magyarul is) kiállítják majd, és hivatalosan az EU minden tagországában érvényes lesz. A digitális irat lehetővé teszi, hogy a COVID-19 ellen beoltott, a negatív teszttel bíró, vagy a vírusból nemrég felépült személyek mind a 27 tagállamba akadály nélkül beléphessenek. Emellett az útlevélprogramba olyan EU-n kívüli országokat is be akar vonni, mint például Norvégia, Izland vagy Svájc.
Thierry Breton azt is hangsúlyozta, hogy a zöld útlevél sem lesz kötelező az utazásokhoz, az a későbbiekben egy negatív teszttel kiváltható lesz. Emellett a gyorstesztek kapacitását és hatékonyságát is növelnék, hogy a lehető legbiztonságosabban nyithassák meg a határokat a turisták előtt.
Ötletgazda Izrael
Efféle útlevelekkel természetesen az unión kívüli országok is kísérleteznek. A rendszert Izrael dolgozta ki az első között, ahol egyébként rekordmagas az átoltottsági arány, a felnőtt lakosság jelentős része már legalább az egyik vakcinát megkapta, és már megkezdték a szigorú lezárások enyhítését is. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy az izraeli gyakorlatot érdemes tanulmányoznunk, akik jóval az európai oltottság előtt járnak. A BBC cikke szerint az országban applikáción keresztül, illetve papíralapon is igényelhető az oltási igazolvány, amit minden alkalommal fel kell mutatniuk, hogyha például szállodákba, edzőtermekbe vagy színházakba látogatnának. Ez az okmány már arra is feljogosítja a tulajdonosát, hogy külföldre utazzon – pontosabban azon kevés országok egyikébe (Görögországba, Ciprusra), amelyekkel az ország eddig megállapodást kötött. A bevezetésekor azonban több probléma is felmerült. A külföldi állampolgárságú, de Izraelben élő emberek például nem kaphatták meg az iratokat, illetve azok sem, akiknek valamilyen okból nem volt aktív egészségbiztosításuk. Május 23-tól azonban a tervek szerint már Izraelbe is beutazhatnak majd azok, akik igazolni tudják, hogy megkapták a vakcinát.
A magyarok már nagyon utaznának
Az Európán belüli turizmus egyik legnépszerűbb célpontja az uniót éppen elhagyó Nagy-Britannia, ahol továbbra is csak karanténkötelezettséggel lehet belépni. Az ország a külföldi utazásokat a BBC sajtóinformációi szerint legkorábban május 17-től engedélyezheti, de ezt a dátumot hivatalosan nem erősítették meg.
A felmérések alapján a magyarok is nagyon vágynak már az utazásra. A Szállás.hu és az Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréseszerint a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni: kizárólag belföldi pihenést a lakosság kétharmada, külföldit tízből 2 fő tervez idén nyáron- derül ki a Házipatika cikkéből.
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó