Connect with us

Bulvár

Ilyen lesz a ránk váró 7 nap időjárása – nem lehetünk „felhőtlenül” boldogok

nap
Megosztás

A napokban  meglátogatja Magyarországot az igazi ősz, bemutatva minden rá jellemző arcát. Mindezek mellett a hőmérséklet azért, ha nem is érezzük majd néha, egy, két fokkal meghaladja az ilyenkor szokásos mértéket.

Lássuk a hetet!

Szerdán a reggeli párásság, ködfoltok várhatóan ismét fokozatosan ritkulnak.

– Keleten, és északon, de kisebb foltokban máshol is megmaradhat tartósan a szürke rétegfelhőzet, az elmúlt napokhoz képest kevesebb helyen süt ki a nap.

– A Dunántúl térségében és a középső országrészben nagyobbrészt változó, elvékonyodó fátyolfelhőzet szűri a napsütést.

Jelentős eső sehol sem valószínű, de a vastagabb rétegfelhőzetből átmeneti szemerkélés, szitálás itt-ott kialakulhat. A napos tájakon jóval az évszakos átlag fölé melegszik napközben a levegő, míg a ködfelhőzet alatt kevéssé tud emelkedni a hőmérséklet.

Éjjel gyenge felhőzet, talaj közeli fokozódó párásság, ködfoltok várhatóak.

Csütörtökön egy hidegfront érinti a térséget. A reggeli párásság ugyan még helyenként eloszlik, itt-ott, főként délen és keleten előbújhat a nap is, de a délelőtt folyamán, északnyugat felől erős felhősödés várható. A keleti országrész kivételével élénkülő északnyugati szél támad.

Délután, északnyugat felől terjeszkedő, szórványos esőkre van kilátás, miközben délen és keleten is beborul az ég.

Este, éjjel kelet, délkelet felé mozog a szórványos esőket adó csapadéksáv. Élénk, gyakran erős lökésekkel kísért északnyugati szél fúj. Hajnalra szakadozni kezd a felhőzet, de keleten és délen még lehetnek záporok.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

szerda reggel 5 – 8,

szerda délután 13 – 19,

csütörtök reggel 7 – 10,

csütörtök délután 14 – 18 fok körül alakul.

Pénteken délelőtt csökken, délután ismét növekszik a felhőzet, csak átmeneti napos időszakok fordulhatnak elő. Elszórtan időszakos esőre, záporra is készülni kell.

Szombaton, nyugaton még felhős időben előfordulhat szemerkélés, keleten vékonyodó rétegfelhőzet mellett némi szűrt napsütés is lehet.

Vasárnapra előreláthatólag frontmentes, esőmentes, változóan napos-fátyolfelhős, foltokban tartósan ködfelhős idő.

Hétfőn a nyugati és északkeleti térségben várható erősebben felhős ég, elszórtan kisebb esők. A középső országrészben átmenetileg elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró.

Orvosmeteorológia

Szerdán frontmentes, nyugodt, őszi időnk lesz. A hajnali, délelőtti időszakban ismét a párásság és a hideg okozta ízületi panaszok, illetve a krónikus légzőszervi betegségek tünetei erősödhetnek. Napközben több-kevsebb napsütésben országszerte lehet bízni, ezért ismét kedvező alkalom nyílik a szabadtéri sétára, mozgásra. Az óraállítás miatt sokan panaszkodnak alvás problémákra, a kialvatlanság pedig a teljesítő képesség romlásához, hosszabb távon pedig idegi kimerültséghez, a szervezet tartalékain jelentős csökkenéséhez vezethet. Legyenek türelmesek önmagukkal szemben, de ha az alvási nehézségek nem csökkennek 1 hét után sem, érdemes segítséget kérni.

Forrás

ősz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük