Connect with us

Állati

Íme a Fidesz 2018-as választási programja

Íme a Fidesz 2018-as választási programja
Megosztás

A megkérdezett fideszes politikusok – már amikor válaszra méltatják a kérdezőt és rajta keresztül Önt, tisztelt munkáltató – egybehangzóan válaszoltak pártjuk 2018-ra érvényes választási programjával kapcsolatban. 

Folytatnák!?

Az elmúlt két választást úgy nyerték meg, hogy egyetlen konkrétumot sem szivárogtattak ki arról, hogy mit vállalnak a bizalomért cserébe. Ögyes! Így ugyanis nincs mit számon kérni.

Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetőjeként biztosan tudja, hogy miért beszél mellé. Azt mondta ugyanis, hogy:

„A kampány hisztérikus hangulatában az észérvek nem számítanak”.

Azért a hiszterizálás közepette meg lehetne próbálni a harmadik ciklus elbitorlása előtt pár keresetlen szóban körvonalazni, hogy mit is várhat az, aki a narancs mellé húzza be az ikszet. Lehet, hogy vannak olyan szavazók, akik megégetve a kezüket, az újrázás előtt kíváncsiak lennének a konkrétumokra is.

Ezt is megtehetik? Biztos?

A Gulyás-féle magyarázat, hogy miért nem készítenek választási programot, csak az igazán mélyen hívőknek kielégítő, bár nekik még ennyire sem lenne szükségük. Ők már megvannak.

A kormánypárt frakcióvezetője ennél meggyőzőbb érvvel nem állt elő, a kommunikátorok nem tartották méltónak rá a választókat, hogy megmagyarázzák, miért nincs elképzelése arról pártjának, hogy lehetne megoldani a társadalmat feszítő problémákat.

Az LMP most ügyesen kifigurázta mindezt: egy Facebook-bejegyzésük szerint ugyanis:

„a Fidesz idén sem hajlandó választási programot írni, ezért annak részleteit Hadházy Ákos kénytelen bemutatni továbbra is hétről-hétre megtartott Korrupcióinfoján”.

A rejtegetett részletek pedig:

Íme a Fidesz 2018-as választási programja

fotó: LMP fb.

Gyermekéhezés felszámolása a választási kampány alatt szünetel

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük