Connect with us

Kerítésen innen

Indul az új parlamenti ciklus – Mindenki kemény, (keménykedik?) mint a kádszéle

Megosztás

Úgy tűnik a parlament megválasztott, de még a startvonalra sem lépett képviselői, máris elkezdtek saját közönségüknek játszani, bohóckodni,  és előre tudhatóan teljesíthetetlen feltételekkel bombázzák egymást, mármint az ellenzék a kormánypártokat, akik ezeket a kis pukkancs-gránátokat  sorra kezeletlenül engedik elenyészni.

Megosztás

Úgy tűnik a parlament megválasztott, de még a startvonalra sem lépett képviselői, máris elkezdtek saját közönségüknek játszani, bohóckodni,  és előre tudhatóan teljesíthetetlen feltételekkel bombázzák egymást, mármint az ellenzék a kormánypártokat, akik ezeket a kis pukkancs-gránátokat  sorra kezeletlenül engedik elenyészni.

A Fidesz álláspontja egyértelmű

A megválasztott képviselőknek részt kell venniük a parlament alakuló ülésén.

„Nem árulunk zsákbamacskát: aki nem tesz a Parlament alakuló ülésén esküt, nem viselhet semmilyen tisztséget sem majd”

– jelentette ki hivatalos Facebook-oldalán Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. A kereszténydemokrata politikus ezzel lényegében megerősítette kollégája, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető hétfői nyilatkozatát.

Kocsis Máté  odaszólt

Kocsis Máté az új Országgyűlés megalakulását előkészítő tárgyalások után mondta el, hogy a legfőbb népképviseleti szerv megalakulása méltóságteljes, ünnepélyes pillanat, aki azon nem vesz részt, az nem csak képviselő nem lesz, de nem is választható meg egy tisztségre. Az ellenzéki és a kormánypártok egyeztetését követően a Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy továbbra is hat alelnöke lesz az Országgyűlésnek, amiből kettőt tölthetne be a két ellenzéki lista egy-egy tagja, és ahogy a megelőző ciklusban is, tizenöt bizottságot alakítanának, amelyeknek nem változnak az elnevezései, és ezután is tízet vezet majd kormánypárti elnök.

Ellenzéki vezetésű bizottságok

Jut az ellenzéknek is mindenből legalábbis a látványkonyha szabályai szerint. Az öt ellenzéki vezetésű bizottság közé sorolta a nemzetbiztonsági, a fenntartható fejlődés, a költségvetési, a népjóléti és a vállalkozásfejlesztési bizottságot. Elmondta, az ellenzék hét parlamenti jegyzői helyet is kap.

A kezdet

Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője hétfőn Kocsis Máténak küldött nyílt levelében fejtette ki, hogy az ellenzéknek nincs helye a parlamenti alakuló ülésen.

Forrás. Index

Így indult az előző parlamenti ciklus:

Megalakult az új Országgyűlés

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Addig keménykedett a Momentum, amig végül sikeresen lábon lőtte saját magát - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük