Hát ilyen se volt még. Olyan már volt, hogy egy egész korszakot iktattak ki az alaptörvény erejével a magyar történelemből, de olyan azért még nem, hogy törvénybe foglalják azoknak a kiátkozását, akik egy másik jogszabályt nem szavaztak meg.

A veszélyhelyzetet megszüntető törvényjavaslat indoklásában

(kedden éjfélkor adta be a kormány éjjeliőre, Semjén Zsolt) az alábbi szerepel:

“Történelmi felelősséget viselnek mindazok, akik a küzdelem legnehezebb időszakában kérdőjelezték meg a rendkívüli intézkedéseket, és próbálták meg aláásni a kormánypárti döntések legitimitását”.

Ó, be szép. Már a “megkérdőjelezés” is bűn

Sejtettük, hogy a kormánynak a rendkívüli jogrendre nem azért van szüksége, mintha nem volna sok mindenre képes a saját megfélemlített-lekenyerezett kétharmadával. Inkább azért, hogy jogilag is kizárólagos hatalommá koronázva, hozzászoktasson minket: miként az Úr hangja mondja,”hódolat illeti, nem bírálat”. Aki nem vette a lapot, azért jöhetett hajnalban a rendőr egy fb-bejegyzés miatt, elbúcsúzhatott a kórházigazgatói állásától, vagy -mint most a teljes ellenzék- törvény által bélyegeztetik meg.

Annál is inkább, hogy úgy van vége, hogy nincs vége

Mostantól még könnyebb lesz rendeleti kormányzást bevezetni. Müller Cecílián múlik, de komolyan. Az új törvényjavaslat szerint a tisztifőorvos javaslatára a kormány nemhogy két hétre, de egyenest hat hónapra egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el “az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény” esetén. Most már nem is kell semmi parlamenti fakszni a hosszabbitásához, a kormány azt is megteheti.

Sőt: nem a parlament, hanem egyedül a félelmetes Müller Cecília

jogosult arra, hogy kötelező erővel felszólítsa a kormányt a válsághelyzet visszavonására. Nem volna könnyű döntés, hiszen nálunk a normális egészségügyi ellátás folyamatosan veszélyeztetve van, önmagában maga a miniszter és a miniszterelnök is veszélyfaktort jelent.

Nem, azt azért nem hiszem, hogy ripsz-ropsz máris újra elrendelik.

A mostani főpróba nem aratott osztatlan sikert, az eddig nagyhangú kormány pedig most mégiscsak EU-hitelt szeretne. Különben is, a legfőbb hatalommá emelt Müller Cecíliában vakon megbízhatunk. Szervilizmussal soha nem vádolhattuk, személyisége autonóm, szelleme független. Az ő népéhez kifejezetten jóságosnak mutatkozik, türelemmel oktatja.

Müller Cecília, kegyelmezz nekünk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét