Connect with us

Ez a nap

Ismét egészségügyi válsághelyzet kihirdetését kéri a DK

Megosztás

A Demokratikus Koalíció újra arra szólította fel a kormányt, hogy hirdessen országos egészségügyi válsághelyzetet.

68 traumatológus rendkívüli felmondást ígér

László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszava információjára hivatkozott, amelyik szerint rendkívüli felmondást helyezett kilátásba október elsejére a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 baleseti sebésze, amennyiben a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit.

A parlamenti képviselő azt mondta, ha ez bekövetkezik, akkor október elsején gyakorlatilag összeomlik a főváros traumatológiai ellátása. László Imre hangsúlyozta, a traumatológusi is a hiányszakmák közé tartozik.

A kormánynak be kell ismernie és ki kell hirdetnie az egészségügyi válsághelyzetet, mert az országnak joga van tudni, hogy az egészségügy már csak akadozva működik – fogalmazott.

Egyetlen kabinet sem fordított ilyen keveset az egészségügyre

A következő lépésben emelni kell az orvosok, az ápolók és a kórházi dolgozók bérét, rendkívüli eszközbeszerzéseket kell elrendelni és maradéktalanul ki kell fizetni a kórházak adósságát – tette hozzá.

A politikus bírálatként azt mondta, soha nem fordított ilyen keveset kormány az egészségügyre, mint a mostani. A kormányzat GDP arányosan a költségvetés 6,9 százalékát költi az ágazatra, miközben az uniós átlag 9-10 százalék között van – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva László Imre kijelentette, amennyiben a 68 orvos felmond, akkor a többi, traumatológiai esetekkel is foglalkozó fővárosi kórház nem lesz képes ellátni a betegeket.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük