Connect with us

Ez a nap

Ismét Heisler Andrást választották a Mazsihisz elnökévé

Megosztás

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tisztújító közgyűlésén Heisler Andrást a 106 jelen lévő küldött közül 74 támogatta, 32 szavazat érvénytelen volt.

A Mazsihisz legfőbb feladata a szervezet belső békéjének megteremtése

Az elnöki posztra a közgyűlést megelőzően két jelölés érkezett. Heisler András mellett Ács Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi vezetőjét javasolták a tisztségre, ám utóbbi az ülésen úgy nyilatkozott, hogy családi okok miatt nem vállalja a jelölést.

Heisler András a szavazást megelőzően arról beszélt, hogy a Mazsihisz legfőbb feladata a szervezet belső békéjének megteremtése. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy kormányzattal a Mazsihisz tovább konszolidálja a kapcsolatot, ami a Sorsok Háza projekt megvalósításáig harmonikus volt.

Kooperálni kell, de nem kollaborálni – mondta, ismertetve, hogy Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter levélben tárgyalást javasolt a Mazsihisznek az európai parlamenti választás után.

Heisler András a Mazsihisz országos hálózatát a szervezet egyik legnagyobb értékének, a közéleti erő kulcsának nevezte. Ezért fontos a vidéki közösségek munkájának megbecsülése – mutatott rá.

Az elmúlt év sikerei között említette a zuglói és a szegedi zsinagóga felújítását, a miskolci zsinagóga rehabilitációjának megkezdését, a székesfehérvári zsidó kulturális napok és a kiskunhalasi közösségi táborok megrendezését, illetve az elhagyott zalai zsidó temető rehabilitációját.

Szintén siker – folytatta –, hogy évről évre több forráshoz jutnak az egyszázalékos felajánlásokból, illetve bevételeik 33 százaléka ma már turizmusból származik, ami 1,5 milliárd forintot jelent a néhány évvel korábbi, évi 700 millióval szemben.

Heisler András a Mazsihisz lobbitevékenységének eredményeként értékelte, hogy az állami költségvetés az elmúlt évben 400 millió forintot biztosított az elhagyott zsidó temetők rendbetételére, illetve az idén várhatóan 500 millió forint lesz az erre felhasználható forrás.

Továbbá – szintén állami támogatás nyomán – megkezdődött a szeretetkórház három évesre tervezett, 4,8 milliárd forint költségű rekonstrukciója, egy 21. századi gerontológiai központ kialakítása – sorolta Heisler András.

(Forrás: MTI)

Hol az egység?

A régi-új elnök a szervezete belső békéjének megteremtéséről igen, de arról nem beszélt, tervei között szerepel-e a honi zsidóság legnagyobb problémájának a szétszakítottságból adódó folyamatos feszültségének feloldása. Mint azzal a közvélemény szinte naponta szembesül a zsidó társadalmat is sikerült szétszakítani a jelenleg regnáló rezsimnek, egy kormány és Fidesz-hű és egy úgynevezett ellenzéki szárnyra.  Ehhez a két oldalhoz  – egyik oldalnak a Köves Slomó vezette EMIH a zászlóvívője, a másiknak pedig a Mazsihisz,- csatlakoznak le a kisebb szervezetek. A mostanság oly sokat emlegetett újabb zsidó reneszánsz viszont, csak egy egységes fellépés eredménye kehet.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük