Az elmúlt hetekben annyit panaszkodott mindenki a zord időjárásra, hogy most talán még a “legelvetemültebb” napfény gyűlölők is elnézik a többség örömét, hogy végre itt az igazi nyár.

Csütörtökön változóan felhős ég mellett, kellemesen alakul a hőmérséklet

Legfeljebb elvétve alakulhat ki jelentéktelen zápor. Északkeleten viszont zivatarok is kialakulhatnak. A szél gyenge lesz és változó irányú. Éjszaka is hasonló marad időjárásunk, ekkor sem zárható ki gyenge záporeső, északkeleten egy-egy zivatar.

Pénteken a napos délelőttöt, az ország északi felén erőteljes gomolyfelhő képződés követi, és ott számítani kell záporokra, valamint zivatarokra. Délen nem valószínű számottevő csapadék. Gyenge lesz a légmozgás, de zivatarok környezetében megerősödhet. Helyenként már a 30 fokot is eléri, délnyugaton kevéssel meg is haladhatja a maximum hőmérséklet. Éjszaka többnyire csillagfényes időnk lesz, a záporok, zivatarok előfordulásának esélye fokozatosan lecsökken.
A hétvégén és a jövő hét elején a napsütésé lesz a főszerep, és meleg lesz. Mindvégig 30 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet, de különösen délutánonként elszórtan záporok, illetve zivatarok alakulhatnak ki, nagyobb eséllyel északon, északkeleten, valamint nyugaton. Írja az Eumet

Napozási szabályok, amiket ha betartasz nem lehet baj

1. Fokozatosan növeljük a napozási időt!

Nem szabad azonnal órákra kifeküdni napozni, fokozatosan növeljük a napozási időt!

2. Soha ne napozzunk nagyon hosszan!

Még ha fokozatosan is növeljük a napozási időt, 11 és 15 óra között még mérsékelt vagy gyenge UV-B sugárzásnál se napozzunk 1 óránál többet. Negyedórát viszont érdemes a csúcsidőszakban napozni, vagy a csúcsidőn kívül hosszabban, hiszen csak ekkor indul be a D-vitamin termelés bőrünkben. Ha erős az UV-B sugárzás, akkor mindenképpen csúcsidőn kívül napozzunk 15 percet!

3. Használjuk helyesen a naptejet!

A „D-vitamin gyűjtő” negyedórában ne kenjük be magunkat, de ha hosszabb ideig vagyunk napon, akkor már érdemes naptejet használni. 8-as, vagy annál nagyobb faktorszámú fényvédő használata annyira blokkolja az UVB sugarakat, hogy szervezetünk nem lesz képes a D-vitamin előállítására!

Nemcsak strandoláskor kell védekezni, hanem kiránduláson, síelésen, futáskor is. Sokszor elég az arcot, kart védeni, de ha teljes testet kenjük, akkor is érdemes az arcon, orron erősebb védelmet alkalmazni. Ellenőrizzük a szavatosságot, és ha fürdéssel, izzadással vagy a ruhánkkal letöröltük a naptejet, akkor kenjük újra! Az újrakenés azonban nem növeli meg a napon tölthető időt: ha lejárt a faktorszám, a bőrtípus és a sugárzás szerint meghatározott idő, akkor menjünk árnyékba, mert hiába is kenjük be magunkat újra, nem maradhatunk tovább a napon!

4. Megfelelő naptejet válasszunk!

Bőrünk bizonyos ideig képes védekezni a napsugárzás káros hatásaival szemben, ez normális érzékenységű felnőtt embereknél átlagos sugárzás mellett kb. 20 perc.

A naptej faktorszáma azt jelzi, hogy hányszorosára növelhető a napon töltött idő anélkül, hogy az UV-B sugárzás káros lenne. Vagyis egy 5-ös faktorszámú krémet használva egy átlagos érzékenységű ember normális sugárzásban 100 percet tölthet napon. Ha erős a sugárzás vagy érzékeny bőrű emberről van szó, ez az idő csökken. A nagyon világos bőrű emberek akár 3 perc alatt is leéghetnek, ezért ha ők 5-as fényvédő faktorú naptejet használnak, akkor csupán negyedórát tölthetnek a napon leégés nélkül.

Érdemes ellenőrizni, hogy a készítmény az UV-A sugárzással szemben is véd-e, melyet egy karikába írva jeleznek.

5. Rendszeresen hűsöljünk!

Nemcsak a napsugárzás, hanem a túlzott felhevülés miatt is védekezni kell: töltsünk hosszabb időt árnyékban, ússzunk, zuhanyozzunk, és ne feltétlenül napon száradjunk!

6. Belülről is hűtsük magunkat!

Igyunk sok folyadékot (de ne alkoholt, ami csak növeli a dehidratáltságot), hanem elsősorban ásványvizet, zöldséglevet, esetleg gyümölcslevet. A friss gyümölcsök, zöldségek fogyasztása is jót tehet.

Forrás: Meggyógyulnék

nyár

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét