Connect with us

Budapesti hétköznapok

Itt és most! – Einstand einstand hátán

Megosztás

E cím leírja a Fidesz-uralom lényegét: egyik rablást a másik követi; az egyszer elrabolt és szétosztogatott pénzt, vagyont újabb rablásokkal igyekeznek pótolni – lásd „extraprofitadó”, einstand einstand hátán.

Megosztás

E cím leírja a Fidesz-uralom lényegét: egyik rablást a másik követi; az egyszer elrabolt és szétosztogatott pénzt, vagyont újabb rablásokkal igyekeznek pótolni – lásd „extraprofitadó”, einstand einstand hátán.

Rabolnak mindent, ami mozdítható, s ami nem – területet, jogot

Legújabban úgynevezett „törvénnyel” szándékozzák eltulajdonítani, einstandolni  Budapest három, központi fekvésű terét, hogy aztán a rablott holmit rögtön elajándékozzák a pillanatnyilag egyetlen megmaradt csókosnak, az V. kerületnek.

Orbániában semmi sem egyszerűbb, mint „jogállami” módon cselekedni: pillanatok alatt elkészülnek a megfelelő, rendesen elbújtatott „törvényjavaslatok”, s mire bárki igazán felocsúdna, már meg is van a „törvény”… Aki korábban nem lehetett ez meg az, már lehet; amit korábban nem lehetett elvenni, különösen nem ingyen, azt is lehet.

Mindent lehet

A kormánytöbbség semmit sem szégyell, bármit hajlandó „törvényerőre” emelni.

S az „indoklás”..? Lásd például a „parlament” házmesterének „jogait” bővítő javaslatot, amely lehetővé teszi képviselők tetszés szerinti szétültetését: eddig nem volt ilyen, mostantól lesz… Akinek ennyi „indoklás” nem elég, azt érje gáncs és megvetés: „komcsik, coki”, „sorosisták”, „gyurcsányisták”, „cigány- és migránssimogatók”,

„brüsszelita buzik” véleménye nem számít…

Hadházy még nem esküdözött?!

Megbánja: amíg nem teszi le az esküt, addig megfosztják minden képviselői jogától, visszamenőleg is. És hogy mikor esküdözhet, arról a képviselők szétültetésére is „feljogosított” házmester saját belátása szerint dönthet. S az ellenzék mindeddig nem állt ki Hadházy mellett; igaz, azt is tudomásul vette, hogy a házmester dönti el, ki viselhet valamilyen tisztséget.

Korábban egyébként azt gondoltam, képviselővé a választók akarata teszi az embert, de nem: esküdözés nélkül semmi sem érvényes.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a megújított kormánnyal és vezetőjével még annyira sem lehet beszélni, mint eddig – pedig…

Határozatot fogadtatnak el a globális minimumadó ellen, az Oroszországot sújtó további szankciók ellen – bármi ellen, ami sérti „Magyarország”, illetve mostani nevén Orbánia „érdekeit”.

Mindenben a Vezér, a Keresztapa dönt

Azt pedig, hogy Orbániának miről mi a véleménye, milyen „érdekei” vannak, egyedül a Vezér, a Keresztapa mondja meg. Hogy valóban ő erre az egyetlen hivatott személy, azt a hatalmasra fölhizlalt „államapparátus”, a papagájkórus szorgalmasan „igazolja”, unos-untalan ismételgetve szavait, legyenek azok bármilyen hazugságok, bornírtságok, aljasságok.

„E törvény erejénél fogva” – mondja a tereket elrabló javaslat.

Ha már az elrabolni szándékozott terek között van a Vörösmarty tér, hát idézek a költőtől:

És itt a törvény – véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

(Gondolatok a könyvtárban)

E törvény erejénél fogva – mondják azok, akik számára a „törvény” csupán lepel, csupán orwelli duma.

1984-ben élünk.

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Készül már a Karácsony Gergelynek behajtani tilos tábla? - A Városháza utca is kormánykézen! | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük