Kerítésen innen
Itt és most születik az „összefogás” szavazó
A legutóbbi párttámogatottsági közvélemény-kutatásunk egy új jelenséget mutatott meg nekünk: az „összefogás” szavazó születését – véli a Publicus Intézet.
Az elmúlt pár hónapban végzett országos, és helyi méréseink során
arra lettünk figyelmesek, hogy megnőtt az „egyéb pártot” választók aránya.
Nyomozás után kiderült, sok olyan válaszadó van, aki munkatársuk érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy csak egy ellenzéki összefogásra szavazna
– áll a Népszava megbízásából szeptember 22 – 25. között 1005 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban, ami a pártok támogatottságát vizsgálta.
Megszületett az “összefogás” szavazó, vagy ahogy ellenzéki politikusok utalni szoktak rájuk, a “köztársaság párti” szavazó.
Jöjjenek az adatok….
- A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében változatlan, 30 százalék.
- Az MSZP támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve, 6 százalék.
- A Jobbik támogatottsága szintén 6 százalék az összes megkérdezett körében, az adat a múlt hónaphoz képest nem változott.
- A DK összes megkérdezett körében mért támogatottsága egy százalékpontot csökkenve, 8 százalék.
- A Momentum támogatottsági is változatlan, 7 százalék az összes megkérdezett körében.
Az LMP, a Párbeszéd, a Kétfarkú kutya párt, és a Mi hazánk mozgalom támogatottsága 1-1 százalék,
érdemi változás az elmúlt hónapokban nem volt megfigyelhető.A bizonytalanok aránya egy százalékpontot növekedve, 37 százalék.
Visszakapaszkodás
Az ellenzék a év elején – többek között a “rabszolgatörvény” körüli ügyek mentén –megszerzett támogatottságát a koronavírus-járvány következtében elvesztette, ám azóta lassú visszakapaszkodás tapasztalható.
Az elmúlt hónapokban, mióta megjelentek a járvány nyomán a gazdasági és szociális válság kezdeti tünetei, illetve az ellenzéki erők hatékonyabban kommunikálják összefogási szándékukat egyértelműen záródik a két oldal között az olló. Sőt, augusztusban, és szeptemberben, amikor az “összefogás szavazók” 2 százaléknyian voltak, hibahatáron belül, de magasabb az érintett szervezetek és szavazók összesített támogatása, mint a Fideszé.
Szerző
Friss
- ‘Figyelj haver’ – 25 éve halt meg Hofi Géza
- Két, látszólag egymással köszönőviszonyban sem álló hír, amit a letelepedési kötvény-biznisz kapcsol eggyé
- Találós kérdés – ki üzente kinek: ‘…beszélj, beszélj még többet, ezzel segíted saját magad a kurzusváltást’
- Gábor György: ‘…vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába. Nagyon nem mindegy’
- Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
- Orbán Viktor és kísérete lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
- 75 éves korában meghalt Galkó Balázs – Legyen könnyű neki a föld!
- Őszintén a hétvége időjárásáról
- A kormány tovább bővítette azok körét akik pályázhatnak a 3 milliós kocsma támogatásra
- Újabb Kövér-sarc: ezúttal 11 milliót húzott be…. kinek is?