Connect with us

Blogbazár

Itt fogunk majd kukorékolni a Kárpát-medence közepén lezárt határokkal és nézzük az üres lábos alját ….

Megosztás

Vlagyimir Vlagyimirovics vélhetőleg megmutathatott néhány érdekes bankszámlakivonatot, talán a Récsölkéét, Tiborczét, az övét, talán néhány hongkongi bankét is.

kukorekol
Megosztás

Vlagyimir Vlagyimirovics vélhetőleg megmutathatott néhány érdekes bankszámlakivonatot, talán a Récsölkéét, Tiborczét, az övét, talán néhány hongkongi bankét is.

Talán andalogva, közösen végignéztek néhány igen jó minőségű felvételt,

– kétség nem férhet hozzá, hogy az orosz titkosszolgálat nagyon jó minőségben dolgozik – ahol talán maga isten előtt az első látható, fölöttébb furcsa szituációban, és a nemzet táltosa erre gyorsan le is tette a voksát véglegesen Moszkva mellett!

Hűsége bizonyításaként mára sikeresen hadat üzent nagyjából a teljes 21. századnak, a fél világnak, és Ukrajnának is. Szerencsétlenségére, ezzel a keshedt mellű, a néha inkább kakaduimitátornak, mint külügyminiszternek látszó Szijjártót sikerült megbízni, aki a maga szenzitív módján sikeresen bele is gyalogolt az ukrán hasonszőrűek lelkivilágába, és most szájtátva csodálkoznak közösen, hogy a pofonfa már csak olyan, ha azt megrázzák, akkor arról nem dohánnyal tömött szatyrok esnek, hanem kokik, meg a sallerek.

Különösen aggasztó,

hogy mindennek az amúgy ártatlan, kicsit jobb életre, több pénzre vágyó kárpátaljai magyarok isszák a levét, akik felülve a hazug propagandának, Orbán zombi szavazógépei lettek.
A mi karmánk pedig az, hogy megint sikerült megtalálni egy totál hibbant vezért, és vele a bot legkevésbé boldog végét. Mondjuk, ebben nagy gyakorlatunk van.

Ez pedig azt jelenti,

hogy záros határidőn belül az USA, Európa, majd szép sorban az összes maradék, némileg normális ország a világban, úgy vágja ránk az ajtót, hogy az csak úgy nyekken.

Itt fogunk majd kukorékolni a Kárpát-medence közepén lezárt határokkal, nézzük az üres lábos alját, és a végzetünket okozó kerti törpét a mangalicaszerelő haverjával együtt, miközben azon gondolkozunk, hogy miért is írhatta Kölcsey, hogy

„Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!!

Szijjártó: Magyarország nem Franciaország gyarmata

Szijjártó azeri kollégájának adott Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést New Yorkban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük