Connect with us

Ez a nap

A katolikus egyház szerint világos, itthon már nincsenek rászorulók – Vasárnapi gyűjtés a miséken

Balog Zoltán a "jó munkája" jutalmaként nagyot ugrott a Fidesz-listán. Ön szerint melyik a sikerágazata: az egészségügy, vagy az oktatás?
Megosztás

Ettől kezdve senki nem vádolhatja a nyomor és üldöztetés iránti érzéketlenséggel a magyar katolikus egyházat. A Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára gyűjt vasárnap a katolikus egyház a templomokban – közölte a történelmi egyház sajtószolgálata az MTI-vel. Szívünk összes melegével gratulálunk az összes hazai nyomorgó nevében is!

A közlemény szerint az Apostoli Szentszék kérésére a nagyböjti időszakban hagyományosan gyűjtést tartanak világszerte a katolikus templomokban a nehéz helyzetben lévő szentföldi keresztények javára, Magyarországon vasárnap adakozhatnak a hívek.

Ezzel most akkor mi legyen?

templom
Tavaly 64 millió forint gyűlt össze a szentföldi keresztények javára – tették hozzá.

Az utóbbi években talán ez az egyetlen olyan kérése a Szentszéknek, amihez az egyébként velük szemben igen kritikus honi egyház vezetés is szó nélkül, és lelkesen csatlakozott.

Kapcsolódó

És még nekünk van keresztény kormányunk?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük