Kerítésen innen
Iványi Gábor: további 3 hetet ajándékoztak nekünk a támogatásukkal
Péntekig 38 millió forint adomány gyűlt össze az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület számlájára. Ezzel nagy nehézségek árán durván három hétig képesek folytatni karitatív, illetve az államtól átvállalt közfeladataik ellátását – tudatta a lelkész.
Irány Strasbourg…
A lelkész, a MET alapítója elmondta azt is, hogy szándékai szerint napokon belül ismét elmennek Strasbourgba,
beadványukban arra helyezik a hangsúlyt, hogy valamennyi veszteségüknek, bajuknak, kiszolgáltatottságuknak, anyagi helyzetük kilátástalanságának alapja az, hogy alkotmánysértő módon elvették a MET egyházi státuszát, és a kormány 13 éve szórakozik velük.
Itthon pedig nem tágítanak, nem könyörögnek, hanem tovább végzik a dolgukat
Néhány napja Iványi Gáborék egyházának összes számláját inkasszálta a NAV. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség akkor azt nyilatkozta, csak félnapi működésre maradt pénzük. Iványi az RTL-nek azt mondta,
„ami most a legfájóbb, az az, hogy emberek szájából veszik ki a kenyeret, a gyógyszert, gyerekek jövőjét teszik reménytelenné, bizonyos emberek sorsával játszanak”.
A Belügyminisztérium csütörtökön kiadott egy közleményt arról, hogy
készek átvenni Iványiék egyházának intézményeit, ha kell.
Tavaly a MET már túlélt egy hasonló helyzetet,
akkor 1,2 milliárd forintnyi támogatás érkezett hozzájuk felajánlásokból és az adó egy százalékokból. Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz az inkasszó hatása, Iványi Gábor azt mondta:
bízik benne, hogy nem lesz mindig éjszaka.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó