Connect with us

Gyorshír

Jagger és a monogámia?

Megosztás

Még hogy egy férfi nem lehet hűséges! Csak kor kérdése: a 75 éves Mick Jagger is megszelídült 31 éves balett táncos barátnője, Melanie Hamrick mellett.

mick-jagger
Megosztás

Még hogy egy férfi nem lehet hűséges! Csak kor kérdése: a 75 éves Mick Jagger is megszelídült 31 éves balett táncos barátnője, Melanie Hamrick mellett.

Sir Michael Phillip Jagger

(2002-ben kapott ugyanis lovagi címet az angol királynőtől) Golden Globe-díjas, többszörös Grammy-díjas angol rock and roll énekes, zenész, ugyanis a minap határozottan a monogámia mellett voksolt egy interjú során.

A kijelentés nem csekélység,

hiszen a Rolling Stones együttes énekese, saját bevallása szerint, közel négyezer nővel bújt ágyba élete során, még ha ezen alkalmak többségének nem is Ámor ágyazott meg. A rock-zene Don Juan-ja azonban most kész megállapodni és megmaradni egy nő mellett, aki nem mellesleg legkisebb fia anyja. Jagger – akinek nyolc gyereke van öt különböző nőtől – hódításai közé egyébként olyan hírességek tartoznak, mint Angelina Jolie, Uma Thurman, Carla Bruni – a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy felesége -, vagy Brigitte Bardot, de a pletykák szerint David Bowie-val is volt egy röpke viszonya.

A Jagger és legújabb szerelme közti titkos viszonyra 2014-ben derült fény,

s a köztük lévő 43 év korkülönbség sokkolta a rajongókat – de hát a szív szava! Kapcsolatuk lassan mélyült el, s Jagger barátai szerint Melanie lopta vissza a mosolyt a veterán rocker arcára, miután az hónapokig gyászolta tragikus hirtelenséggel elhunyt barátnőjét, az amerikai divattervező L’Wren Scott-ot. Hogy ez a monogámia házasságba is elvezet-e, idővel kiderül.

Mindenesetre egykoron így vélekedett a házasságról az ifjú Jagger:

„ A házasság olyan, mintha aláírnánk egy 356 oldalas szerződést, anélkül, hogy tudnánk, mi áll benne.”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük