Connect with us

Kultúra

Janisch Attila: A kisgömböcök térnyerése – #free szfe

Megosztás

Palkovics László szerdán a minisztériumban fogadta az SZFE megbízott rektorát, rektorhelyettesét és a hallgatói önkormányzat képviselőit.

A tárcavezető ismertetése szerint a hallgatók a több mint egyórás egyeztetés végén – amely közben mintegy ötven hallgató demonstrált az épület bejáratával szemben – olvasták fel öt pontból álló követeléseiket.

Eredetileg arról kezdeményeztek beszélgetést, hogy miként fog működni az új, alapítványi fenntartásban az SZFE,

de az egyetem jövőbeli működésével, finanszírozásával kapcsolatos kérdések helyett

„politikai rendezvénybe fordult” az egyeztetés

– mondta a miniszter.

A követelésekről a miniszter megjegyezte: meglepődött azon, hogy

„tehetséges, okos fiatalok múltba forduló javaslatsorozatot” tettek. „Majdnem biztos abban”, hogy azokat nem a hallgatók írták

– fűzte hozzá.

„A meglévő helyzetet konzerválni nem szerencsés”

– hangoztatta a miniszter, aki – mint elmondta – arra biztatta a hallgatókat, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, amit a kormány javasolt. Szólt arról is, hogy az egyetem autonómiája miatt

„nem kell aggódni”.

Az egyeztetés alatt demonstráló hallgatók a többi között „ne szavazzák meg!, „#free szfe”, valamint „Vidnyánszky hazudik” feliratokat rajzoltak azt aszfaltra.

A minisztérium bejáratához egyebek mellett

„szabadság felsőfokon, egyetértünk?” és „Kiállunk az egyetem szabadságáért”

feliratú táblákat helyeztek el, és a többi között azt skandálták: „szabad ország, szabad egyetem” és „garantáld, Palkovics!”. (mti)

https://www.facebook.com/janisch.attila/posts/10157443975114150

A kisgömböcök térnyerése mindenhatósága #freeSZFE

Janisch Attila filmrendező, az egyetem tanára a facebookon reagált a fejleményekre.

A hallgatók egy ötpontos garancialevelet vittek magukkal, amelyet Palkovicsnak az aláírásával kellett volna hitelesítenie, jelezvén, hogy az átalakítás előkészületeinek totálisan antidemokratikus (az érintettekkel csak látszategyetetéseket folytató, a kéréseiket semmiben nem figyelembe vevő) volta ellenére is szavatolva lesz a kormányzat részéről az egyetemen folyó oktatás politikától és ideológiai befolyásolástól mentes szabadsága és függetlensége.

A miniszter természetesen elutasította ennek a garancialevélnek az aláírását

A hallgatókat meggyanúsította, hogy a követeléseiket nem ők fogalmazták meg, hanem mások érdekeinek képviseletében jelentek meg a minisztériumban.

Azt állította, hogy az egyeztetés eredeti célja (szerinte) az ellenőrizhetetlen és befolyásolhatatlan összetételű kuratórium által irányított alapítványi működés mikéntjéről való konzultáció lett volna, de a megbeszélés (szerinte) sajnálatosan politikai színezetűvé vált.

Kijelentette, hogy azért sem írja alá az SZFE hallgatóinak követelését, mert az öt pontban megfogalmazott kérések visszalépést jelentenének az SZFE mostani működéséhez képest is.

Janisch: Ennyi arcátlan hazugságot egy szuszra elmondani már szinte teljesítmény

Mindenesetre a miniszter konzekvensen tartja magát a központi direktívához, hiszen az SZFE ledózerolásának és ideológiai „művészképzővé” való átalakításának eddigi folyamatát kizárólag gátlástalan hazugságok, és aljas rágalmak kísérik, immár hónapok óta.

Az már csak „hab a tortán”, hogy a megbeszélésen részt vett Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet önjelölt és a politikai hatalom által mindenhatói jogkörökkel felruházott mesterkovácsnoka is, aki a legkevésbé sem rejtette a véka alá az ellenszenvét a kérésekkel, a hallgatókkal és az SZFE-vel szemben.

Kérdés persze, hogy mit keres egy kétoldalú megbeszélésen egy olyan karakter, akinek nevéhez a magyar színházi szakma legantidemokratikusabb „átalakításai” (értsd: rombolásai és lenyúlásai) – POSZT, TAO, Kaposvári Egyetem, Magyar Teátrumi Társaság, Nemzeti Színház, stb. – fűződnek?

Kérdés, hogy ez a magát kulturális teljhatalommá növesztő – egykori tehetségét a politikának és a saját csillapíthatatlan hatalmi vágyának odaáldozó színházcsináló – miért gyalázza, szidalmazza a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, azt a művészeti oktatási intézményt, ahol a saját fia – ifj. Vidnyánszky Attila – is kibontakoztathatta színházrendezői és színészi tehetségét.

Milyen jellem az, aki annak az egyetemnek a politikai célzatú megszállása mellett kardoskodik és tesz az oktatás minőségére vonatkozó, durván becsmérlő megjegyzéseket, ahol a fia épp most – szeptemberben (az egyetem megszállásával egyidőben) – indít osztályt egykori tanárával, Hegedűs D. Gézával együtt?

Kétségtelen, hogy filmrendezőként kíváncsi érdeklődéssel figyelem ennek az éppen íródó drámának a fordulatait

és alkotói szemmel szinte élvezettel tanulmányozom e drámában felbukkanó karaktereknek a jellembéli összetevőit – egyesek bátor kiállását, mások gyáva árulását, megfutamodását és aljasságát -, mert ritka alkalom, hogy ilyen, szinte laboratóriumi körülmények között lehessen ezeket az emberi tulajdonságokat, egy drámai helyzet konfliktusrendszerét tanulmányozni. Ám demokratikus elkötelezettségű magyar állampolgárként mélységes rémülettel és undorral tölt el ez az egész, mert rémisztő, ahogy a kulturálatlan akarnokság, a tehetségtelenség kontraszelekciója, a kissebbrendűségből fakadó gyűlölet feltartóztathatatlanul gyűri maga alá a legalapvetőbb emberi (és alkotói) jogokat: a szabadságot és a függetlenséget.

P.S.: Feltételezem, hogy Vidnyánszky egyetlen csettintésére milliárdokat kapna,

hogy akár a saját nevét viselő színészképző egyetemet építtessen a Nemzeti színház mellett, de nem, neki ez a 155 éves, az elmúlt évek súlyos elvonásai következtében infrastrukturálisan amortizálódott intézmény kell. És miért? Hogy ne legyen. Hogy ne legyen másé.
Erőszakkal veszik el. Csakazértisből, bosszúból, kisebbségi érzésből – csupa-csupa súlyos jellem hibából eredendően.

Így passzolnak ők egymáshoz – tökéletes fedésben – mint egybevágó mértani idomok: illiberális kormány és a demokráciára fittyet hányó kegyencei.

rendőri erőszak

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Egy éves a Freeszfe - A szabadság egyik "kis köre" - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük