Connect with us

Kultúra

Janisch Attila tiltakozása az őt és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érő rágalmazások ellen

Janisch
Megosztás

Csütörtökön a Színház- és Filmművészeti Egyetem felgyorsított alapítványi átalakításáról szóló törvény országgyűlési vitájában már nem óvatoskodtak az SZFE-t einstandolni szándékozók, és kibújt a szög az előterjesztők feneketlen zsákjából, amibe majd belegyömöszölik az ideológiai és politikai alapon megrágalmazott és szétverésre ítélt intézményt, amihez igyekeznek felhasználni Janisch Attila nevét is.

Janisch Attila írása

Tiltakozom az ellen, hogy írásaimat meghamisítva egyes médiumokban és orgánumokban azt állítsák rólam, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet valaha is balliberális intézménynek neveztem. Ezt a jelzőt – mint az SZFE-t mások által megbélyegző minősítést – idézőjelek között citáltam. A módszeresen visszatérő szöveghamisítást az egyetem és személyem lejáratására használják.

Tiltakozom, mert a Hír TV 2020. május 27-i Magyarország élőben című műsorában – élő adásban – olyan mondatokat tulajdonítottak nekem, amelyeket soha sehol nem írtam le,  és nem is mondtam.

Tiltakozom, mert ebben az alapítványi átalakulással kapcsolatos műsorban a Színház- és Filmművészeti Egyetem és személyem elleni ártó szándékkal valótlanságot állítottak.

Tiltakozom, mert az illetékes államtitkárt – akinek nem kötelessége az eredeti szöveget ismerni – egy meghamisított részlettel kényszerítették egy hazugság jóváhagyására.

Tiltakozom az ellen, hogy írásaimat, mondataimat rendszeresen kiforgatják, tartalmukat az ellenkezőjére változtatják.

Tiltakozom, mert ezzel szándékosan és tendenciózusan félrevezetik a szélesebb közvéleményt.

Tiltakozom az ellen, hogy a meghamisított és nekem tulajdonított gondolatokat bármilyen módon a Színház- és Filmművészeti Egyetem jó hírnevének, nemzetközi szakmai tekintélyének csorbítására, a tanári kar megbélyegzésére használják.

Tiltakozom az ellen, hogy a magánemberként közölt publicisztikai írásaimat összemossák a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett politikától mentes oktatói tevékenységemmel.

Továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy szabad és független emberként gyakorolhassam a szabad véleménynyilvánítás jogát, amelyet az Alaptörvény biztosít Magyarország minden állampolgára számára.

Janisch Attila filmrendező, az SZFE docense
Budapest, 2020. 06. 05.

tiltakozom

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük